Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Lemondott a cseh hivatalnoki kormány

Benyújtotta lemondását pénteken a Jan Fischer vezette cseh hivatalnoki kormány.


Václav Klaus államfő a kormány lemondását elfogadta, és pozitívan ítélte meg a távozó kabinet munkáját. "Ez a kormány a bonyolult helyzetben is sikeres volt. Köszönöm az elvégzett munkáját" - jelentette ki Klaus.

Az új kabinet hivatalos megalakulásáig a Fischer-kormány ügyvezető kormányként fogja irányítani az országot.

A cseh alkotmány szerint a képviselőházi választásokat követően azután kell lemondani a kormánynak, hogy megalakul az új törvényhozás, ami csütörtökön megtörtént.

Jan Fischer kormánya 2009 május elején alakult meg, miután március végén megbukott a Mirek Topolánek vezette jobbközép koalíciós kabinet. A hivatalnoki kabinet legfőbb feladata az lett volna, hogy befejezze a cseh európai uniós elnökséget, és megszervezze az előre hozott parlamenti választásokat. A belpolitikai fejlemények következtében végül is több mint egy évig maradt hatalmon. Az előre hozott képviselőházi választásokat októberre tervezték, de a belpolitikai viszályok miatt végül is nem elmaradtak.

"Nem volt könnyű az elmúlt tizenhárom hónap, mert a kor sem könnyű. Amikor több mint egy éve átvettem a miniszterelnöki tisztséget, tudtam, hogy nem könnyű feladatra vállalkozom. Beismerem, hogy a valóság a vártnál bonyolultabb volt, különösem annak következtében, hogy az előre hozott választásokra nem került sor, s megbízatásunk meghosszabbodott" - értékelte az elmúlt időszakot Fischer.

A hivatalnoki kormány eredetileg csak az ország pragmatikus irányításával kívánt foglalkozni, de a fejlemények felülírták az elképzeléseket, és komoly politikai problémákat is meg kellett oldania. A Fischer-kormánynak sikerült befejeznie a Lisszaboni Szerződés csehországi ratifikációját, s elfogadtatni egy nagyszabású takarékossági csomagot, amelynek célja az állami kiadások csökkentése.

A kabinet nemzetközi téren is aktív volt, és kezelnie kellett azt a tényt, hogy az Egyesült Államok lemondott rakétavédelmi rendszerének Csehországba és Lengyelországba tervezett európai elemeiről. A cseh kormány számára ez megkönnyebbülést jelentett, mert a közvélemény kétharmada határozottan ellenezte az amerikai támaszpont létrehozását Csehországban.

Jan Fischer, aki korábban a cseh statisztikai hivatal elnöke volt, nem tér vissza szakmájához. Szeptembertől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökhelyettese lesz.

Az új kormány megalakítására Petr Necas, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke kapott megbízást Václav Klaustól. Necas július közepéig szeretné felállítani kormányát. Az új koalíciót az ODS, a TOP 09 és a Közügyek párt fogják alkotni, amelyeknek együttesen 118 képviselőjük van a 200 tagú parlamenti alsóházban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Obama Medvegyevvel tárgyalt a Fehér Házban

Sikerült a kapcsolatok "újraindítása" az egykori hidegháborús ellenfelek között - jelentette ki… Tovább olvasom