Kisalföld logö

2018. 11. 21. szerda - Olivér 4°C | 7°C Még több cikk.

Legalizálták a füvet Kaliforniában

Nyilvános helyen, vezetés közben, iskolák környékén és mindenütt, ahol tilos a dohányzás továbbra is tilos szívni.
Az Egyesült Államok legnépesebb államában, Kaliforniában hétfőn hatályba lépett az a törvény, amelynek értelmében legálissá vált a marihuána forgalmazása és fogyasztása.

A 21 éven felüli felnőttek 28 gramm marihuánát tarthatnak maguknál és hat tő kendert termeszthetnek az otthonukban. Tilos azonban marihuánát szívni nyilvános helyeken, iskolák 300 méteres körzetében és mindenütt, ahol tilos a dohányzás. Nem szabad vezetés közben sem marihuánát szívni, ennek betartatására január 1-jétől egy sor új közlekedési szabály lépett életbe.

 
Legalizálták a füvet Kaliforniában


    
A marihuána legalizálásáról szóló törvényt 14 hónapja, a 2016-os elnökválasztással egy időben szavazták meg a kaliforniaiak. A bevezetés előkészületei azóta zajlottak, ugyanis egy sor szabályzót és helyi adót kellett kidolgozni és bevezetni, hogy keretek közé szoríthassák a marihuána értékesítését. 1996-ban egyébként Kalifornia volt az első szövetségi állam, ahol engedélyezték a marihuána orvosi célokra történő forgalmazását.
    
A törvény ellenzői szerint a liberalizálás következtében egyre több fiatal él majd ezzel a kábítószerrel, s a tilalom ellenére is megszaporodhatnak az autóbalesetek.
    
Eddig mintegy 90 bolt kapott engedélyt az árusításra, elsősorban az állam déli vidékein, San Diegóban, Santa Cruzban és Palm Beachen. De például Los Angelesben és San Franciscóban egyelőre várniuk kell a potenciális vásárlóknak: ebben a két nagyvárosban még nem születtek meg a helyi szabályozásról és adókról szóló rendelkezések.
    
Kalifornia mellett öt másik szövetségi államban - Alaszkában, az északnyugati Washingtonban, Oregonban, Nevadában és Coloradóban - legális a marihuána-fogyasztás, bár a szövetségi kormányzat változatlanul illegálisnak minősíti, s a heroinnal és a kokainnal együtt csakis orvosi receptre felírható drogként tartja számon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madrid szerint egymilliárd eurós kárt okozhatott a katalán válság

A tartományban a tavalyi utolsó negyedévben lelassult a növekedés. Tovább olvasom