Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Legális munkához jutottak az Angliában átvert magyarok

Több magyar állampolgárt dolgoztatott megalázó körülmények között egy közép-angliai pizzafutár cég feketén. Az egyik legnagyobb brit szakszervezet felkarolta ügyüket és segített elhelyezkedniük. Azóta egy csokoládégyárban dolgoznak legálisan és normális fizetésért.
A magyarok ügyét felkaroló szakszervezet munkatársa, Simon Wallace úgy: a magyar államnak is utána kellene néznie, hogy külföldön munkát vállaló állampolgárai milyen körülmények között dolgoznak.

A magyarok nagy reményekkel érkeztek meg Angliába a Domino's Pizza által kínált munkalehetőség miatt.

Ám saját maguknak kellett bérelniük a kiszállító autót, nekik kellett biztosítást kötni rá - ez persze elvitte minden pénzüket. Arra is volt példa, hogy egy-egy hónapban semmi nem maradt a dolgozók fizetéséből. Így persze előleget kellett kérniük a cégtől, hogy ki tudják fizetni a benzint és az élelmet.

A megalázó körülményekből végül is a szakszervezet fellépése mentette ki őket. Ennek köszönhetően sikerült munkalehetőséghez jutniuk az angliai Thornton csokoládégyárban. Wallace szerint az egyik legnagyobb probléma: a külföldről érkezettek nincsenek tisztában a jogaikkal. A teljes állású dolgozónak teljes fizetés jár, a munkaadó semmilyen indokkal nem vonhat le 10 százaléknál többet a dolgozók fizetéséből. Simon Wallace aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a napvilágra került esetek többsége csak a jéghegy csúcsa, mivel a szakszervezetek csak panaszbejelentésre tudnak vizsgálatot kezdeni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolerajárvány tört ki Irakban

Kolerajárvány veszélyére figyelmeztette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az Irakkal… Tovább olvasom