Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Lángokban áll Belgrád amerikai nagykövetsége

Szerb tüntetők megrohamozták az amerikai nagykövetséget Belgrádban - jelentette be az amerikai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön. A Koszovó függetlensége ellen tiltakozó csoport fel is gyújtotta az épület homlokzatát - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió.
A BBC brit közszolgálati televízió úgy értesült, egy tüntető felmászott az épület első emeletére és kitépte az amerikai zászlót helyéről. Sean McCormack amerikai külügyi szóvivő sürgette a szerb hatóságokat, hogy tegyenek valamit.

A demonstrálók a fogadóórák után léptek be a nagykövetség területére, így már nem voltak ott követségi alkalmazottak - tette hozzá a szóvivő. Az AFP francia hírügynökség tudósítója szerint kapucnis pulóvert és sálat viselő fiatalok százai törtek be az épületbe.

A nagykövetség földszintje és egy melléképület is lángokban áll. A rohamrendőrök könnygázzal próbálják visszaszorítani a tüntetőket. A tiltakozók korábban megtámadták és enyhébben megrongálták Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Törökország követségeit is.

Olvasóink írták

  • 5. Hné 2008. február 22. 08:05
    „...majd később azon kellene berzenkednünk, hogy miért kell őket eltartani. Az a film, ahol egy Surda nevű szerb fickó volt a főszereplő, tökéletesen tükrözte a szerbek mentalitását.
    Ne feledd, Vajdaság az éléskamra!!!”
  • 4. Don Kartács 2008. február 22. 06:52
    „Az amerikaiak megérdemlik. Egy történelem és múlt nélküli állam, akit alig 210 éve hoztak létre a vén Európából elhajózott angolok, spanyolok, portugálok, olaszok, stb. nemzetek gyermekei abszolút elfeledve mindent azt hiszi, hogy büntetlenül beleszólhat más ország életébe. Szétverte Afganisztánt, ahol azóta sincs rend. Szétverte Irakot, ahol rájött arra, hogy Szaddám kivégzése óta csak hullanak katonái mint a legyek, és nem fog tudni soha békét teremteni. Szét akarja verni Iránt, mert nem tetszik neki a pofája. Ideges, mert Irán, Kína, Észak-Kórea és a többi hasonló állam kiszámíthatatlan. Ideges, mert Oroszország is kezd ismét feléledni. Ideges, mert a szerbek szembemennek velük, mint ördögökkel. Így nem csodálom, hogy lángba borítják épületeiket, főleg azok után hogy burkoltan Európát is terrorista központnak minősítette. Megérdemlik az amcsik az osztatlan, tiszta és nyers gyűlöletet.”
  • 3. Joe 2008. február 21. 22:14
    „Ez nékem mint amcsinak nagyon tetszik. Most legalább a Szerbek maguk alatt vágják a fát. Az USA se a ruszki torekvéseit se a szerbekét nem jó szemmel nézi és soha nem fogadta el a Varseilli békeszerzodést.”
  • 2. hehe 2008. február 21. 21:39
    „.... hááát mondasz valamit......

    ami elsőre hülyeség, de jobban belegondolva........ hm.....
    tényleg be lennének tojva......”
  • 1. LL 2008. február 21. 20:51
    „Szerbia, Erdely es Magyarorszag.

    A magyarok tehetnenek ajanlatot a szerbeknek, hogy alakitsanak ki egy kozos allamot. Erdelynek pedig fuggetlenseget kellene elnyerni ugyan annyi erovel ahogy kosovo szerezte. Utan pedig erdely, szerbia es magyarorszag kialakithatna a maga allamat. Kosovo egybol beijedne, hogy egy nagy hatalom lenne a szomszedsagban.
    Tuti, hogy a nagy hatalmak elleneznek egy nagyobb allam letrehozasat. A nagyhatalmak ezt az uj "jatekot" jatszak. Mivel mar nem tudnak nyiltan bekebelezni mas orszagokat igy a nagyobb orszagokat kis "megyekre" daraboljak, hogy ne legyen egyaltalan valamire valo hatalom. Mar ezt jatszak Trianon ota. Ha a szerbek es magyarok elfelejtenek a makacs buszkeseguket akkor egy jo eros allamot lehetne kialakitani. Tuti, hogy egy regi nagy magyarorszag hatalmas problemat jelentene az europai unionak, oroszoknak es amerikanak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem hazugság csak pontatlan információ- CIA baki brit földön

A Fehér Ház szerint hibát követtek el, amikor nem tájékoztatták a briteket arról, hogy a CIA két… Tovább olvasom