Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Kutatók kételkednek, hogy Bruce Ivins volt a gyilkos

Amerikai Egyesült Államok - Több amerikai kutató pénteken kétségeit fejezte ki, hogy igaz az amerikai hatóságok állítása, ami szerint Bruce Ivins volt a 2001-es év magányos antraxos gyilkosa. Ivins a múlt kedden öngyilkos lett
.Az FBI e hét szerdáján azt közölte, hogy a bizonyítékok alapján a biológiai fegyverek kutatásával foglalkozó Bruce Ivins szociopata volt, akinek " megvolt a lehetősége, a motivációja és minden eszköze, hogy ő legyen a 2001-es év anthrax-gyilkosa".

Jeffrey Taylor amerikai szövetségi ügyész ugyancsak szerdán állította, hogy "meggyőződésünk szerint kizárólag Doctor Ivins a felelős azokért a támadásokért." De sok szakértő, illetve kutató a közzétett bizonyítékok alapján kétségét fejezte ki a magányos merénylő teóriáját illetően. Ivins a múlt kedden halt meg kórházban, miután öngyilkos lett. A neves amerikai biológiai-védelmi kutató akkor végzett magával, amikor az igazságügyi minisztérium éppen vádat akart ellene emelni a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően politikusoknak és újságíróknak küldött, anthrax tartalmú borítékok ügyében.

A lépfenéről szóló számos tanulmány társszerzőjeként is ismert 62 éves Bruce E. Ivins 18 évig dolgozott az anthrax-szal kapcsolatos vakcinakísérleteken, a kormány biológiai fegyverek elleni védelmi laboratóriumában, a Maryland-i Fort Detrick-ben. Ivins a 2001-es anthrax tartalmú borítékok ügyében még az FBI-nak is segített, az egyik szenátornak küldött, fertőzött levél elemzésében. 2001-ben öt ember halt meg, amikor anthrax-ot rejtettek egy amerikai kongresszusi képviselőnek, egy New York-i televíziós szerkesztőségnek, illetve egy floridai bulvárlapnak küldött levelekben.

Az anthrax, vagy más néven lépfene, a kórokozó könnyű tenyészthetősége, a spóra stabilitása és az olcsó előállítás miatt potenciális biológiai fegyver.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszbaleset Texasban: legalább 12 halott

Texas - Az AFP francia hírügynökség szerint vietnámi zarándokokat szállított az a busz, amely helyi… Tovább olvasom