Kisalföld logö

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 18°C Még több cikk.

Kubiš szerint nem rajtuk múlt a Gyurcsány-Fico-találkozó

Szlovákia - Ha csak Pozsonyon múlott volna, még nyár előtt sor kerülhetett volna a szlovák-magyar kormányfői találkozóra. Erről a szlovák külügyminiszter nyilatkozott a pozsonyi közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.
A magyar fél a közelmúltban jelezte felháborodását a második legnagyobb kormányerőt, a Szlovák Nemzeti Pártot irányító Ján Slota kijelentése miatt. A pártvezető lovon ülő bohócnak nevezte Szent István királyt. A magyar külügyminisztérium kifogásolta, hogy Slota kijelentésétől két koalíciós partnere, Robert Fico miniszterelnök és a legkisebb kormánypárt vezetője, Vladimír Mečiar nem határolódott el. Ezt egyébként azonnal megtehették volna, hiszen éppen közös sajtóértekezletet tartottak, amikor az említett kijelentés elhangzott. Ján Kubiš szlovák külügyminiszter ugyan nem azonosul Slota kijelentésével, mégis úgy véli, ha Budapest nem ezt használta volna ürügyül a Gyurcsány Ferenc és Robert Fico közti, tervezett találkozó elhalasztására, akkor talált volna más ürügyet.

Szentiványi Gábor magyar külügyi államtitkár május derekán hivatalába kérette a budapesti szlovák nagykövetet, hogy a többi közt Slota kijelentésével kapcsolatban is magyarázatot kérjen tőle. A nagykövettel folytatott megbeszélés után Szentiványi sajtóértekezletet tartott, és ezen úgy vélekedett, hogy valószínűleg nem lesz magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó a közeljövőben. "Megfelelő tartalmi előrehaladást kellene először elérni a kétoldalú kapcsolatokban, hogy egy ilyen miniszterelnöki találkozónak értelme legyen. Jelenleg a tartalmi előkészítettség még nincs olyan szinten, hogy ez a közeljövőben megtörténjen" - állapította meg akkor Szentiványi.

Fico és Gyurcsány utoljára tavaly nyáron, Pozsonyban folytatott kétoldalú hivatalos találkozó a két ország közti viszonyrendszerről. Akkor 14 pontos cselekvési programot fogadtak el. Az újabb találkozón a tervek szerint ennek teljesülését is értékelnék a felek.

Kubiš a Szlovák Televízióban ismét fasiszta szervezetnek nevezte a Magyar Gárdát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomorú kínai gyereknap az iskolák romjainál

Kína - A szülők összeomlott iskoláknál emlékeztek meg a nemzetközi gyereknapról vasárnap Kínában. A… Tovább olvasom