Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Kötelező karantént rendeltek el New Yorkban

A szövetségi irányelveken túlmutató kötelező, 21 napos karantént rendel el az Ebola-járvány sújtotta nyugat-afrikai országokból New York valamely repterére érkező egészségügyi dolgozóknak New York és New Jersey állam kormányzója.
Az egészségügyi hatóságok alaposan kikérdeznek minden utast, aki a JFK vagy a newarki repülőtérre érkeznek Guineából, Libériából vagy Sierra Leonéból - közölte pénteken Andrew Cuomo New York-i kormányzó.

Az egészségügyi dolgozókra azonban kötelező elkülönítés vár - tette hozzá a New Jersey kormányzójával, Christ Christie-vel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az egészségügyi dolgozókon kívül karanténba kell vonulnia azoknak is, akik közvetlen kapcsolatba kerültek ebolás betegekkel. A betegség lappangási ideje 21 nap.

Andrew Cuomo szerint az amerikai járványügyi hatóságot (CDC) tájékoztatták az új intézkedésről, és az egyetértett azzal, hogy a két államnak a betegség terjedésének megakadályozása érdekében joga van ilyen intézkedést hozni. A kormányzó úgy fogalmazott, hogy a CDC korábban megfogalmazott irányelvei talán eredményre vezethetnek máshol az országban, de nem az Egyesült Államok legsűrűbben lakott metropoliszában.

Chris Christie közölte, hogy azok, akiknek karanténba kell vonulniuk, megtehetik ezt otthon, amennyiben New York-iak vagy New Jersey-iek, azokat pedig, akik nem e két állam valamelyikének lakói, valamilyenfajta egészségügyi intézménybe küldik.
A kötelező karantént az után rendelték el, hogy New Yorkban Ebola-fertőzéssel kórházba került az Orvosok Határok Nélkül egy nemrég Nyugat-Afrikában járt amerikai orvosa, Craig Spencer.

A New York-i kormányzó az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott: "Legyünk őszinték, ő orvos, és mégse tartotta be az iránymutatásokat".

Az egyelőre nem világos, hogy a 33 éves doktortól kérte-e bármilyen hatóság, hogy különítse el magát. Az Orvosok Határok Nélkül szerint a karantén se nem kötelező, se nem ajánlott a hazatérő egészségügyi dolgozóknak, hacsak nem észlelik magukon a betegség jeleit. Ehelyett arra kérik őket, hogy naponta kétszer ellenőrizzék testhőmérsékletüket, amit Spencer a New York-i egészségügyi hatóságok szerint meg is tett.

A férfi a negyedik ebolás beteg az Egyesült Államokban. Több mint egy hete tért vissza az Egyesült Államokba Guineából. Szerdán láz és hasmenés lépett fel nála, csütörtökre rosszabbul lett, ekkor tájékoztatta a hatóságokat. Az Ebola-betegség kezelésére alkalmas manhattani Bellevue Kórházba vitték. Craig Spencer tekepályán járt, metrón utazott és taxiban is ült a tünetek megjelenése előtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izraeli katonák végeztek egy 14 éves palesztin fiúval

A fiú a hadsereg szóvivőjének tájékoztatása szerint Molotov-koktélt dobott egy gyorsforgalmi útra. A… Tovább olvasom