Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 15°C | 24°C Még több cikk.

Kormánybukta Csehországban

Megbukott a cseh kormány. Kedden a prágai parlament az ellenzéki szociáldemokraták kezdeményezésére megvonta a bizalmat Mirek Topolánek jobbközép koalíciójától, mert az állítólag képtelen megbirkózni a pénzügyi-gazdasági válság miatti gondokkal.
Az indítványt 101 képviselő támogatta, 96 ellenezte. A Topolánek-kormány ellen szavazott négy olyan független képviselő is, aki korábban koalíciós párt tagja volt. Jirí Paroubek szociáldemokrata pártelnök az összes parlamenti párt konszenzusára épülő hivatalnokkormány létrehozását szorgalmazza. Topolánek polgári demokratái ezt elsősorban azért ellenzik, mert nem szeretnék, ha egy ilyen kabinetnek az ellenzéki kommunisták támogatására kellene hagyatkoznia.

Václav Klaus államfő egyelőre csak tudomásul vette, de nem kommentálta a döntést: a Hradzsin az alkotmánynak megfelelően jár majd el. Az alaptörvény értelmében három sikertelen kormányalakítási kísérlet után írható ki előrehozott választás. Ugyanakkor a pártok megegyezhetnek, hogy ezek a próbálkozások csak formálisak lesznek, és a tízmilliós országban minél előbb új választásokat írnak ki.

A Topolánek-kormány bukása több szempontból is kínos helyzetben éri Csehországot. Még tart az Európai Unión belüli cseh elnökségi időszak, s a jövő héten vezető európai politikusokkal találkozik Prágában Barack Obama amerikai elnök.

Olvasóink írták

  • 2. TRI 2009. március 26. 12:55
    „Lehet hogy van Ferikének egy titkos tesója :-)”
  • 1. pampus 2009. március 25. 07:57
    „Tupolánek is elqrta? lehet,hogy Gyurcsánytól kapta az infókat?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orosz-amerikai együttműködés a műtárgycsempészet ellen

Az orosz vámosok 250 ortodox egyházi műtárgyat foglalt le Szmolenszk városában, amerikai… Tovább olvasom