Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Korlátozzák szerencsejátékokat Szlovákiában

Száműzik Szlovákiában a kocsmákból a játékautomatákat, megtiltják a segélyezetteknek a szerencsejátékokat és lecsökkentik a szóban forgó játékok betiltását célzó petíciók hatályossági küszöbét - egyebek mellett ezeket a változtatásokat tartalmazza az az az intézkedéscsomag, amelyet kedden hagyott jóvá a pozsonyi törvényhozás.
A vonatkozó szabályozásokat módosító, a szlovák pénzügyi tárca által beterjesztett intézkedéscsomag - amelyet egyebek mellett a fogyasztóvédelem fokozásának szükségességével és a felelősségteljes játékra vonatkozó alapelvek betartatásával indokoltak - egyes kitételei már a jövő évtől hatályba lépnek.

Ezek közé tartozik az is, hogy 2017 januártól Szlovákiában az állami szociális segélyben részesülők legálisan már nem játszhatnak szerencsejátékokat. Ennek foganatosításáról egy központi nyilvántartás létrehozása által gondoskodik a törvény. A nyilvántartásban az állami szociális segély kedvezményezettein kívül azok is szerepelnek majd, akiknél orvosi vizsgálattal betegségnek számító játékszenvedélyt diagnosztizáltak, illetve azon személyek is, akik maguk kérték felvételüket a listára hasonló okból. Az új szabályozás szerint a hazárdjátékokat kínáló játéktermek üzemeltetőinek kötelezően ellenőrizniük kell majd, hogy a központi nyilvántartásban szereplők személyek ne léphessenek be játéktermeikbe, s így ne is vehessenek részt az ott zajló hazárdjátékokban.

Az intézkedéscsomagba egy módosító javaslat útján bekerült az is, hogy 2017 januárjától 15 illetve 30 százalékra csökken a hatályossági küszöb azoknál a lakossági petícióknál, amelyeket az egyes településeken a hazárdjátékok teljes betiltásáért indítanak. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ügydöntővé válik minden olyan - a szerencsejátékok helyi tilalmát célzó - lakossági petíció, amelyet az adott település felnőtt lakosságának 15 illetve 30 százaléka aláírásával támogat. A 15 százalékos küszöb Pozsony és Kassa esetében lesz érvényes, míg a többi szlovákiai településnél azokat a petíciókat teszik ügydöntővé, amelyeket a lakosság legalább 30 százaléka támogatásáról biztosított.

Az intézkedéscsomag szűkíti a szerencsejátékok folytatására engedélyezett helyek körét is. Ez a jövőben csak a játéktermekre szűkül, s ilyet már csak szállodákban, panziókban vagy bevásárlóközpontokban szabad majd üzemeltetni. A szabályozás egyidejűleg a jelenlegi ötről, tizenkettőre emeli a nyerőgépek minimumát az egyes játéktermekben. Az intézkedéscsomag ezen - 2019-től hatályos - része a kocsmákból a játéktermekbe száműzi majd a nyerőgépeket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helyére került a sérült csernobili reaktor új védőburka

Helyére került a sérült csernobili reaktor új védőburka
A szerkezet várhatóan 100 évre nyújt majd védelmet. Tovább olvasom