Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Kiújult a vita a vasárnapi nyitva tartásról Ausztriában

Kiújult a vita az üzletek vasárnapi nyitva tartásának engedélyezéséről Ausztriában a gazdasági miniszter hét végi nyilatkozata nyomán.

Reinhold Mitterlehner az ORF vasárnapi adásában kijelentette, nem zárkózik el az elől, hogy meghatározott vasárnapokon kinyithassanak a boltok. A kereskedők egy kisebb része a nyitva tartás mellett érvel, míg az ágazat többsége és a szakszervezetek ellenzik. Határozottan ellenzi a vasárnapi nyitva tartást az osztrák katolikus egyház is, amely püspöki konferenciáján foglalkozott a kérdéssel.

Ausztriában jelenleg vasárnapokon nem nyithatnak ki az üzletek, a vendéglátóhelyeket és benzinkutakon, valamint az állomásokon működő trafikokat, élelmiszer- és vegyesboltokat kivéve. A szabályozástól a tartományok saját hatáskörben alkotott rendelettel eltérhetnek.

Mitterlehner elképzelhetőnek tartja, hogy az alkotmánybírósági eljárás eredményeként változtatni kell a szabályozáson, ezért párbeszédre kérte fel a szociális partnereket. A miniszter szerint korlátozott számú vasárnapi nyitva tartás jót tenne a turizmusnak, elsősorban Bécsben. A tartományokat arra buzdította, hogy használják ki a keretszabályozás adta lehetőségeket. A kilenc tartományvezető közül ezt hétfőn öt, köztük a bécsi is, határozottan elutasította.

A nyitva tartásról szóló, régebbi keletű vitát ezúttal Richard Lugner vállalkozó, egy bécsi bevásárlóközpont tulajdonosa élesztette fel. Lugner és néhány kereskedő el akarja érni, hogy legalábbis évente öt-hat olyan vasárnapon kinyithassanak a boltok, amikor nagyobb forgalomra lehet számítani. Lugner nemrég bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz akar fordulni.

A Lugner által is képviselt álláspontnak elsősorban a bécsi belvárosban vannak szószólói, ahol nagyon sok külföldi turista megfordul. A nyitva tartási lehetőség kiterjesztése mellett érvelők attól tartanak, hogy a rendelkezésre álló vásárlőerő külföldre vándorol.

Az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) kereskedelmi tagozatának képviselője, Fritz Aichinger szerint a kereskedők 90 százaléka ellenzi a vasárnapi nyitva tartást. Érveik szerint az nem hozna nagyobb forgalmat, a munkavállalók is ellenzik, és hátrányos helyzetbe hozná a kevésbé jó elhelyezkedésű üzleteket.

Olvasóink írták

  • 3. Star-Spangled 2011. június 21. 22:23
    „Erthetetlen kommunizmus! Aki akar az dolgozzon! Kit erdekel a kormany!”
  • 2. miracle 2011. június 21. 21:45
    „Is-is.”
  • 1. frenkycom 2011. június 21. 19:15
    „Az WKO nem WKÖ......”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zavargások Belfestban - Újra támad az IRA?

Belfast keleti részén a rendbontók Molotov-koktélokat, festékbombákat és téglákat hajítottak a Short… Tovább olvasom