Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Kiraboltak és felgyújtottak egy magyar kamiont Szlovákiában

Kiraboltak és felgyújtottak egy mobiltelefonokat szállító magyar kamiont Közép-Szlovákiában.
A besztercebányai megyei rendőrség szerint az eset csütörtökön, az Óhegy (Staré Hory) település közelében lévő parkolóban történt. A magyar kamion 40 éves vezetője az utánfutót ellenőrizte, amikor két - más forrás szerint négy - ismeretlen megtámadta, megkötözte és ragasztószalaggal átkötötte a szemét. Ezután hasonlóan jártak el a másik, 38 éves gépkocsivezetővel is, majd mindkettőjüket elszállították a helyszínről.

"A két magyar állampolgárságú gépkocsivezetőt megkötözve a Zólyom járásbeli Szélnye (Sielnica) községnél kirakták az út mellé, a tett színhelyétől mintegy 30 kilométerre" - mondta a szóvivő. Később a magyaroknak sikerült kiszabadulniuk a kötelekből, s értesítették a rendőrséget.

Időközben a besztercebányai tűzoltókat riadóztatták, hogy Óhegynél egy kamion ég. Kiderült, hogy a magyar kamionról van szó. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet, de a teherkocsiban keletkezett anyagi kár értéke az első becslések szerint így is meghaladja az 50 ezer eurót. A szállítmány egy része eltűnt, illetve megsérült, de a kár értékét egyelőre nem tudták felbecsülni.

Az illetékes közép-szlovákiai rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását. A Sme című lap értesülése szerint valószínűsíthető, hogy nem a magyar állampolgárok, hanem rablás volt a támadás célja. A magyar kamionosok állítólag azt vallották, hogy a támadók nem szlovák vagy cseh nyelven beszéltek egymás közt.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. otromba 2009. szeptember 07. 17:29
    „HAJRÁ MAGYAROK!
    Megkeverték a Főnökeink a sz. .k!Remélem hamarosan még aknamező is épül! Ne ám!”
  • 29. info2009* 2009. szeptember 06. 21:32
    „Ez barhol megtortenhet. A franciak rendszeresen csinaltak a magyar kamionokkal, amikben libamaj volt. Hollandiaban az egesz kamint elraboljak es meg sorolhatnam. Ez egy munkahelyi veszely, sajnos a mai vilagban ez egyre tobbet fog megtortenni.”
  • 28. fortuna54 2009. szeptember 06. 11:36
    „Osztájozzátok az 1-2-3-4-6os hozzászollok gondolatait,fogalmazását.”
  • 27. fortuna54 2009. szeptember 06. 11:30
    „moderálva személyeskedő”
  • 26. LiamDevlin 2009. szeptember 06. 01:30
    „moderálva off”
  • 25. bbalint 2009. szeptember 05. 21:36
    „tisztelt Fortuna 54.
    van egy vicc aminek a vége egy nagyon tanulságos mondat: ".......ne tetézd a bajt"
    inkább ne írj semmit, vagy próbáld meg először írd meg Wordben, ott nyomj egy helyesírás-ellenőrzést, és utána másold be ide.
    amúgy a cikkhez hozzászolva, megkérdezném a sofőröket, hogyan tudnák megkülönböztetni szlovák, cseh, lengyel, albán és hozzá hasonló szláv nyelvet.
    na de ez nem is annyira fontos, a lényeg hogy komolyabb bajuk nem lett.”
  • 24. fortuna54 2009. szeptember 05. 17:05
    „moderálva off”
  • 23. Ing.Böck 2009. szeptember 05. 16:52
    „Ez a következménye a magyar vezetés soviniszta politikájának !!! Ez nagyon szükséges volt magyarok !!!”
  • 22. LiamDevlin 2009. szeptember 05. 12:15
    „moderálva off”
  • 21. jimike 2009. szeptember 05. 12:10
    „a rabláshoz semmi,de a többi konfliktushoz igen.Rád nem is számít senki,maradj a szoknya mellett!Ott a helyed”
  • 20. fortuna54 2009. szeptember 05. 11:36
    „Szori jimike,téged véletlen kifelejtettelek a hösök hadseregéböl.Csak azt nem értem mi köze van Gönz-nek,és
    a magyar politikai vezetöknek,a rablásokhoz? Ha ezt tudod magyarázni,akkor talán Te lehetsz a hadsereg
    vezérkari fönöke.Én mind születet indián,csak pár skalp-al tudnák hozzájárulni,a hös szabadcságharc végsö
    gyözelméhez.Tehat rám ne számitsatok.”
  • 19. jimike 2009. szeptember 05. 10:34
    „moderálva”
  • 18. fortuna54 2009. szeptember 04. 17:55
    „4-es.Gondolom te elég acélos vezetö lennél.Ki a kardot a hüvelyböl,és negyedik Béla honfitársaddal letarolni
    szlovákiát.Az már mégis csak sok,hogy a szlovák rablók rabolnak is.Ezt már nem lehet eltürni,mondgya csabeszpiero is,tehát már hárman vagytok.”
  • 17. LiamDevlin 2009. szeptember 04. 17:07
    „mona7, jól mondod csak eredetileg ez úgy hangzott, "a nyelveteket tőlünk, a földeteket a magyaroktól loptátok.."
    Így talán még jobban hangzik:)
    Bár szerintem ennek az esetnek semmi köze a szlovák-magyar ellentéthez, valószínűleg ukrán és/vagy albán bűnözők csinálták. A kamion kirablás az ő "műfajuk"..
    Üdv”
  • 16. IV.Béla 2009. szeptember 04. 16:58
    „csabeszpieró!
    De igen, mert ez így csak felesleges hangulatkeltés.
    Mindazonáltal nem lennék meglepve, hogyha ezt a mondatot csak az újságíró tette volna hozzá, de ez már csak az én saját véleményem :)”
  • 15. Patriot 2009. szeptember 04. 16:07
    „hmm,én egyetértek mindenkivel akinek tele van a .... a sohasem volt ország ( slotákia) kicsinyes provokációival, de ez szerintem csak egy szimpla rablás volt!
    Komáromiak és a késztermék kiszállítók tudnának cifra dolgokat mesélni.”
  • 14. csabeszpieró 2009. szeptember 04. 15:11
    „IV. Béla
    Azért nem kell mindjárt elnézést kérni!!!!!!!!!”
  • 13. IV.Béla 2009. szeptember 04. 14:49
    „Bocsánat, figyelmetlen voltam, nem vettem észre a "NEM" szót az utolsó mondatban. Elnézést mindenkitől.”
  • 12. bbbb 2009. szeptember 04. 14:42
    „Ennek az ugynek semmi de semmi koze nincs a magyar/szlovak ellentethez.
    Valoszinuleg megint felnyomtak egy komaromi N..ia kamiot, mint mar maskor is annyi alkalommal.
    Tipikus elkovetesi modszer, nem ez volt az elso es sajnos nem is az utolso.”
  • 11. Mona7 2009. szeptember 04. 14:21
    „Egy cseh származású politikus szavai a szlovákokról:

    A mi nyelvünket használjátok és a magyarok földjén éltek.
    Eredeti senkiháziak...”
30 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megöltek két brit katonát Afganisztánban

Az elmúlt két napon két brit katona vesztette életét Afganisztánban - jelentették be csütörtökön… Tovább olvasom