Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Kiömlött kávé miatt kellett lemondani a szerb elnök vatikáni látogatását

A hiba akkor történt, amikor a kilöttyent kávét megpróbálta felitatni, és eközben megnyomott egy vészjelző gombot. A gép elkezdett süllyedni, később a motor is leállt.
Nem motorhiba, hanem az államfőt szállító repülőgép másodpilótájának kilöttyentett kávéja miatt kellett lemondani Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök péntekre tervezett vatikáni látogatását - derült ki az esettel kapcsolatos vizsgálatból, amelynek eredményeit kedden a belgrádi közszolgálati televízió (RTS) is ismertette.

A vizsgálatból, valamint a pilóta és a másodpilóta jelentéséből kiderült, hogy a szerb kormány Falcon típusú repülőgépén - amelyen Nikolic Rómába utazott - nem sokkal a felszállás után kávét szolgáltak fel, amelyet a másodpilóta véletlenül a vezérlőpanelre öntött. A hiba akkor történt, amikor a kilöttyent kávét megpróbálta felitatni, és eközben megnyomott egy vészjelző gombot, ami miatt a gép az Adriai-tenger felett hirtelen elkezdett süllyedni, majd amikor a pilóta elkezdte ismét felemelni a gépet, az egyik motor is leállt. Ezt követően a gép visszafordult Belgrádba.

A másodpilótát határozatlan időre felfüggesztették.

Pénteken a szerb elnök sajtóirodája még azt közölte, motorhiba miatt kellett a gépnek visszafordulnia, és ezért kellett lemondani Tomislav Nikolic vatikáni látogatását.

A szerb kormánynak egyébként két gépe van, mindkettővel voltak már problémák az utóbbi években, Aleksandar Vucic kormányfő azonban azt közölte: egyelőre nem vásárolnak új gépeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria - Három gyermek, két nap takarítás

Egy osztrák családnál takarít hetente kétszer olvasónk, aki pedig eredetileg pénzügyi végzettséget… Tovább olvasom