Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Kínai földrengés: 65 ezer halott, 23 ezer eltűnt

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 65 ezer ember halt meg, és 23 ezren tűntek el a május 12-i kínai földrengés miatt - jelentette be hétfőn a kínai kormány egyik szóvivője.
A sérültek száma nagyjából 360 ezer. Közben egyre nagyobb gondot okoznak a földrengés miatt kialakult, vagy felduzzadt tavak, amelyek árvízveszélyes helyzetet idézhetnek elő a katasztrófa sújtotta területen.

A május 12-i földrengésben a hétfői adatok szerint 65,080-an haltak meg, 23,150 az eltűntek, és 360,058 a sérültek száma - közölte egy kormányszóvivő két héttel a Szecsuán tartomány sújtó 8-as erősségű földrengés után.

Rettegő általános iskolások Kína Gansu tartományában a május 12-i földrengés perceiben.
Rettegő általános iskolások Kína Gansu tartományában a május 12-i földrengés perceiben.

A szóvivő elmondta: 14,38 millió embert kellett ideiglenes szállásokon elhelyezni, de azt nem közölte, hogy ezek közül mennyien váltak hajléktalanná, és mennyi a veszélyes helyekről kitelepített emberek száma. Közben egyre nagyobb gondot okoznak a földrengések után kialakult tavak.

Hétfőn 1800 katona és rendőr érkezett Csian folyóhoz, amelynek vizét egy földcsuszamlás duzzasztotta fel tóvá, árvízzel fenyegetve a környéket. A katonák dinamittal robbantják majd fel a földrengés után kialakult természetes gátat, hogy így akadályozzanak meg egy esetleges pusztító árvizet. A folyó alsóbb területeiről már kitelepítették a lakosságot.

A május 12-i földrengésben a hétfői adatok szerint 65,080-an haltak meg, 23,150 az eltűntek, és 360,058 a sérültek száma.
A május 12-i földrengésben a hétfői adatok szerint 65,080-an haltak meg, 23,150 az eltűntek, és 360,058 a sérültek száma.

A vízkészletekkel foglalkozó helyettes miniszter szerint nincsen azonnali vészhelyzet az ehhez hasonló "földrengés tavaknál", de figyelmeztetett, hogy a következő három napra várt erős esőzések sokat ronthatnak a helyzeten. A földmozgás után 35 ilyen, törmelékek miatt felduzzadt tó alakult ki Szecsuánban. A miniszter elmondta: 69 gát sérült meg annyira, hogy van esély a gátszakadásra, és több száznál alakult ki "veszélyes helyezet".

A hatóságok több helyen a vízszint csökkentésével, vagy a felduzzasztott víztömeg teljes leeresztésével próbálják megakadályozni az újabb katasztrófákat.

Olvasóink írták

  • 3. 79psz 2008. május 26. 20:09
    „Éljen a kínai olimpia!!! Biztos nekik kell ezt megrendezniük, miközben nyomorog a nép? A ház, és minden nélkül maradtak most az utcán élnek, mert azt sem tudják, hol fognak lakni.
    Lehet, hogy nem volt olyan célszerű magukra és az ország helyzetére irányítaniuk a figyelmet.(mármint a vezetésnek)”
  • 2. zetor 2008. május 26. 17:46
    „Úristen! Ha a hivatalos(?) adatok ennyi, akkor mi lehet a valóság???”
  • 1. kertesz 2008. május 26. 14:43
    „Szegények”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Phoenix: a Mars expedíció. Sikerek és kudarcok

Űrkutatás - Az emberiség 1960 óta próbál űreszközöket küldeni a Mars közelébe vagy magára a… Tovább olvasom