Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Kína ígéretet szeghet az olimpia előtt

Az Amnesty International öt követelést tartalmazó, a Kínai Népköztársaság elnökének, Hu Jintaonak címzett nyílt levelet kívánt átadni a nagykövetségnek, a levelet azonban nem vették át.
Az Amnesty International első követelése a jogtalanul bebörtönzött emberi jogi aktivisták, köztük Ye Guozhu lakhatási jogokért küzdő aktivista, Hu Jia AIDS aktivista, és Yang Chunlin földművesek jogaiért küzdő aktivista szabadon engedése.

Ye Guozhut „bajkeverés és felbujtás" vádjával 2004. december 18-án négy év börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet hátterében az olimpiai építkezések miatt jogszerűtlenül zajló kilakoltatások állnak. 2003-ban Pekingben a Xuanwu kerület hivatalnokai a jelentések szerint sok lakost otthonuk elhagyására kényszerítettek. Többek között Ye Guozhu éttermét és lakását is elkobozták, melyekért cserébe nem kapott kártérítést. 2004. augusztus 24-én Ye Guozhu hivatalos engedélyért folyamodott, hogy nyilvános demonstrációt tartson szeptember közepén, amikor a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága tartja éves ülését. Három nappal később elfogták és titokban megtartották tárgyalását. Ye több száz támogatója körülvette a bíróságot és szabadon bocsátását követelték. A fellebbviteli bíróság jóváhagyta az ítéletet.

Hu Jia-t felbujtás vádjával, több hónapnyi házi őrizet után 2007. december 27-én 3,5 év börtönbüntetésre ítélték. Mielőtt hivatalosan őrizetbe vették, Hu Jia nyíltan kifejezte, hogy nem ért egyet a Pekingben zajló rendőrségi visszaélésekkel, és kritizálta az aktivisták, köztük Yang Chunlin jogszerűtlen letartóztatását. Hu Jia 2001 óta AIDS aktivista, az AIDS-es családok gyerekeit segítő Pekingi Aizhixing Intézet társalapítója. 2007 novemberében egy webkamerás beszélgetésen részt vett az Európai Unió parlamenti ülésén, ahol azt állította, hogy Kína megszegte az olimpia előtt tett ígéretét, és nem javított az emberi jogi helyzeten. Az Amnesty International szerint Hu Jia azért került börtönbe, mert nyíltan kritizálta a Kínában elkövetett emberi jogi sértéseket.

Yang Chunlin-t 2008. március 24-én ítélték el felbujtás vádjával, mert ezzel a jelszóval gyűjtött aláírásokat: „Nem olimpiát, emberi jogokat akarunk!" A földművesek jogaiért küzdő aktivistát 5 év börtönbüntetésre ítélték, és megkínozták.

A szervezet követeli továbbá, hogy Hu Jintao, a Kínai Népköztársaság elnöke a jogtalanul bebörtönzött foglyok kiszabadítása mellett akadályozza meg, hogy a kínai rendőrség az olimpia előtti "tisztogatásra" hivatkozva önkényesen fogva tartson petíciót benyújtókat, emberi jogi aktivistákat és másokat; tegye nyilvánossá a halálbüntetések számát, és a 2007. december 18-i ENSZ határozat alapján vezessen be moratóriumot; biztosítsa a teljes sajtószabadságot Kína egész területén a bel- és külföldi újságíróknak egyaránt; és számoljon el a tibeti márciusi tüntetések kapcsán megöltekről, vagy fogva tartottakról, kifejezetten arról a hivatalos források szerint fogva tartott 116 emberről, akik még mindig őrizetben vannak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lőszerraktár robbant Üzbegisztánban: három halott

Üzbegisztán - Robbanássorozat döntötte romba egy katonai bázis lőszerraktárát csütörtökön… Tovább olvasom