Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Kiirtotta az egész családot: három kisgyerek, az anya, és a nagymama is meghalt

Alig három nap alatt elfogták a nagy feltűnést keltő tulai ötös gyilkosság tettesét: a gyanúsított az egyik áldozat élettársa.
A szörnyű bűncselekményre hétfőn derült fény: a Moszkvától mintegy 150 kilométerre délre fekvő Tula egy lakásában megöltek három kisgyereket, az anyjukat és a nagyanyjukat. A szakértői vizsgálatok szerint a bűncselekményt kilenc nappal korábban követték el.

A kilenc-, hat és ötéves kisfiúkat 35 éves mamájukkal és 61 éves nagymamájukkal együtt a lakás fürdőszobájában, egymásra dobálva találták meg. Mindannyian hálóruhában voltak, s mindegyiküket a fejükre mért ütésekkel ölték meg.

A család öt éve költözött az urali Jekatyerinburgból Tulába, az asszony a helyi ingatlanpiacon dolgozott, a mély vallásosságáról ismert nagymama pedig az unokákat nevelte. A gyerekek anyja három éve elvált a férjétől.

A nyomozók szerint a gyilkosságot a nő 1992-ben született élettársa követte el, s erre számos bizonyítékot találtak. Mindenképpen szerepe volt a gyilkosságban a nyerészkedési vágynak, mert az illetőnél számos, az áldozatok lakásából elvitt értékes tárgyat találtak. Motívumként azonban nem zárják ki a féltékenységet sem.

Andrej Misagin, a belügyminisztérium tulai részlegének vezetője csütörtökön jelentette Rasid Nurgalijev belügyminiszternek, hogy megtalálták a tettest. Közölte azt is, hogy az ügy megoldásához Tulában első ízben alkalmazták a feltételezett tettes pszichológusok által "felvázolt" lélektani portréját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túlnyomásos oxigénkamra az agydaganat kezelésére

Az egyik legrosszindulatúbb agyi daganatos betegség állapotának javítását igyekeznek amerikai… Tovább olvasom