Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Kihirdették a fehérorosz elnökválasztás hivatalos végeredményét

Fehéroroszország központi választási bizottsága kihirdette pénteken az elnökválasztás hivatalos végeredményét, amely szerint Aljakszandr Lukasenka leköszönő államfő a leadott szavazatok 79,65 százalékával győzött.
A kilenc ellenzéki elnökjelölt 0,39 és 2,43 százalék közötti eredményeket ért el, a választási részvétel pedig meghaladta a 90 százalékát. Négy évvel ezelőtt, 2006-ban Lukasenka a voksok 83 százalékát söpörte be. A központi választási bizottság a végeredmény kihirdetése előtt közölte, hogy elutasította Grigorij Kosztuszjev ellenzéki elnökjelölt panaszát, amelyben a december 19-i elnökválasztás eredményének érvénytelenítését kérte.

Kosztuszjev szerda este az őrizetbe vett elnökjelöltek nevében adta át beadványát. Ligyija Jermosina, a bizottság elnöke elmondta, hogy a testület álláspontja szerint a Kosztuszjev által átadott videó- és hangfelvételek nem tartalmaztak olyan tényeket, amelyek azt bizonyították volna, hogy az elnökválasztás eredményét befolyásoló törvénysértések történtek. Az Európai Unió és az Egyesült Államok csütörtökön közös nyilatkozatban figyelmeztette a minszki vezetést, hogy felülvizsgálja a Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatait, ha a volt szovjet köztársaság nem javít az emberi jogok helyzetén. Csehország, Lengyelország, Németország és Svédország külügyminisztere pénteken felszólította az Európai Uniót, hogy a vitatott elnökválasztás és az ellenzék elnyomása miatt hagyjon fel a közeledés politikájával Fehéroroszországot illetően. Karel Schwarzenberg, Radek Sikorski, Guido Westerwelle és Carl Bildt az International Herald Tribune című újságban közzétett nyílt levelében rámutatott, hogy Európa hosszú évek óta nem látott a fehéroroszországi eseményekhez hasonlót.

"A választási csalás és a kegyetlen megtorlás társítása... a statárium 1981-ben történt lengyelországi bevezetésére emlékeztet bennünket" - írták a miniszterek, akik szerint idő- és pénzpocsékolás tárgyalásokat folytatni Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel. A négy EU-tagállam úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben a demokratákkal és a kormányon belül azokkal kell elmélyíteni a tárgyalásokat, akik helytelenítik az ország által tett végzetes fordulatot.

Az Európai Parlamentben január 12-re összehívták a külügyi bizottságot, az emberi jogok albizottságát és a Fehéroroszország ügyében illetékes küldöttséget, hogy Jerzy Buzek EP-elnök jelenlétében megvitassák az elnökválasztás és az ellenzéki tüntetés szétverése után kialakult helyzetet. Buzek pénteken kiadott közleményében a politikai okokból bebörtönzött személyek azonnali szabadlábra helyezésére, valamint az újságírókat és a civil társadalom képviselőit sújtó erőszak beszüntetésére szólította fel a fehérorosz hatóságokat. Mintegy tízezer ember tüntetett vasárnap este Minszk belvárosában Lukasenka újraválasztása ellen. A békésnek indult demonstráció erőszakba fulladt, a rendőrök több mint hatszáz embert vettek őrizetbe.

Még mindig az állambiztonsági szolgálat celláiban tartanak fogva öt ellenzéki elnökjelöltet, és Kosztuszjevnek is meg kell jelennie kihallgatásokon.

Olvasóink írták

  • 1. meir 2010. december 26. 15:59
    „huuuuuuu aztateremburajatnekijje!!!
    gyozott?? ki hitte volna!!! lol-lol-lol-lol!!!
    -(na vajon nmiert is nem lepodok meg jobban??)-”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Macedóniában letartóztattak egy laptulajdonost és sok munkatársát

Adócsalás gyanújával letartóztattak Macedóniában egy sajtómágnást, aki három független napilapot és… Tovább olvasom