Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Kétszáz km-en keresztül üldözték a volt autóversenyzőt

Több mint kétszáz kilométeren át üldözött a rendőrség egy vajdasági volt autóversenyzőt, aki fogadásból autóval áttört a szerb-horvát határon még kedden délután.
A vajdasági Zomborban élő 51 éves Klinec Árpád négyezer euróban fogadott barátaival, hogy erőszakkal áthajt Horvátországba, és eljut egészen Zágrábig. Az egykori rallyversenyző a határátkelőre érve megállás helyet gázt adott, áttörte mindkét oldalon a sorompót, és ezzel kezdődött az egy órán át tartó ámokfutás.

Klinec Árpádot üldözőbe vette néhány rendőrautó, amelyek először fény- és hangjelzésekkel próbálták őt megállítani, eredménytelenül. A rendőrök az őrült sofőr elé is kirendeltek néhány járőr kocsit, de azok sem tudták őt megállítani. A tapasztalt versenyző 150 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott, egy-két autót félrelökött az útjából, az elébe kerülő rendőrautókat pedig szlalomozva megkerülte.

Az ámokfutásnak a rendőrök csak úgy tudtak véget vetni, hogy egy tehergépkocsit fordítottak keresztbe az úton. Klinec azonban ettől sem rettent meg, a zárlathoz közeledve csupán lassított, majd belerohant a teherautóba.

Klinec Árpád a balesetet csodával határos módon túlélte, azonnal kórházba szállították. A horvát hatóságok emberi élet és vagyon veszélyeztetése, valamint illegális határátlépés miatt emelnek ellene vádat.

hirado.hu/Független Hírügynökség
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kieshetnek a szerb parlamentből a magyar pártok

Kedden lép életbe az új szerb alkotmány. A vajdasági kisebbségi pártok máris kezdeményezik… Tovább olvasom