Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Kétezer H1N1-fertőzött Bukarestben

A román fővárosban, az ország legfertőzőbb gócpontjában az egészségügyi hatóságok több mint 2 ezer fertőzött személyt tartanak nyilván, akik vélhetően az új vírust hordozzák magukban - jelentette szerdán a román média.
Az elmúlt huszonnégy órában Románia területén 56 személy fertőződött meg a H1N1 vírussal, így a betegek száma elérte az 1057-et. Közülük 267 személy a román fővárosban került nyilvántartásba. Bukarestben öt iskolában szüneteltetik a tanítást, tíz más tanintézményben pedig egy-egy osztályban függesztették fel hét napra az oktatást.

A betegség továbbra is Bukarestben és a kelet-romániai megyékben terjed leggyorsabban. Kedd óta a román fővárosban 12-vel nőtt a H1N1 vírussal fertőzött betegek száma, de a kelet-romániai Iasi, Bacau és Galati megyében is összesen 19 személyről erősítették meg, hogy vírushordozók.

A román hírügynökségek egy osztrák televíziót idéznek, amely szerint életét vesztette - vélhetően az új influenza okozta szívinfarktus miatt - egy román állampolgár. Romániában még nem volt halálos áldozata a betegségnek, ezért ez a személy az első román, aki az új influenza következtében halt meg. A Mediafax hírügynökség szerint a férfi vendégmunkásként dolgozott Ausztriában. A bécsi román nagykövetség még nem tudta megerősíteni, hogy valóban román férfiról van-e szó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németországban terjed a H1N1, de kevés a vakcina

Rohamosan terjed az új típusú influenza Németországban, miközben kevés az oltóanyag és ezzel… Tovább olvasom