Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Két magyar rektorhelyettes a Babes-Bolyai Tudományegyetemen

A szenátus megnyugtató többséggel választotta meg a két jelöltet, de arra még nincs válasz, hogy mi lesz a sok vihart kavart magyar nyelvű táblák ügyével.
Magyari Tivadar és Nagy László lett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar rektorhelyettese - erről döntött hétfőn az állami felsőoktatási intézmény legfőbb döntéshozó testülete, a szenátus.

A két oktatót a BBTE magyar tagozata jelölte kinevezésre korábban. Az egyetem szabályzata szerint ebben a folyamatban az utolsó szó az egyetemi szenátusé. Magyari Tivadar elmondta: a döntés kényelmes többséggel született meg, hiszen csak néhány ellenszavazatot és tartózkodást számoltak. Hangsúlyozta: a megbízást azért vállalta el - amint azt már jelölésekor is kifejtette -, hogy a BBTE magyar tagozatának kiépítése érdekében a tizenhét évvel ezelőtt elkezdett munka ne maradjon abba. Emlékeztetett: most történik a kétéves magiszteri képzésre való átállás, a magyar tagozatnak pedig az az érdeke, hogy a változtatáskor meghozott fontos döntésekből ne maradjon ki.

Véglegesítették a magyar tagozatra vonatkozó, annak nagyobb fokú önállóságát lehetővé tevő működési szabályzatot. Ezt már eljuttatták a BBTE rektorához, és várják, hogy a megfelelő előkészítési folyamat után az egyetem szenátusa napirendre tűzze.

Az egyetemről hiányzó többnyelvű feliratokat illetően hangsúlyozta: mindent megtesznek, hogy ezt a kérdést is napirenden tartsák, amennyire a körülmények megengedik, de elsősorban arra kaptak megbízást a magyar tagozat vezető testületétől, hogy a magyar nyelvű oktatás fejlesztésén és minőségének javításán dolgozzanak. Magyari Tivadar szerint ezen a téren előrelépést leghamarabb abban lehetne elérni, hogy az egyetem múltjáról tájékoztató kiadványokban és rendezvényeken az intézmény magyar múltja, annak kiemelkedő személyiségei is kellő hangsúllyal megjelenjenek.

A két rektorhelyettesi tisztség tavaly november végén üresedett meg azt követően, hogy Salat Levente és a most ismét megválasztott Nagy László lemondtak posztjukról. Ők azután döntöttek így, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok eltávolítása után jelentősen elmérgesedett az egyetem román és magyar vezetősége közötti, hónapok óta feszültségektől terhelt viszony.

Magyari jelöltetése már hosszabb ideje ismert volt, a második rektorhelyettesi tisztségre több oktatót is felkértek, de ők nem vállalták a megbízatást. A magyar oktatók közgyűlése végül a lemondott Nagy Lászlót kérte fel, aki elfogadta az újabb mandátumot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robbantás egy szentpétervári McDonald's étteremben

Többen megsérültek egy szentpétervári McDonald,s gyorsétkezdében vasárnap este elkövetett… Tovább olvasom