Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Két halott és 1200 beteg gyerek a vesekövet okozó tejportól

Kína - Két gyerek meghalt, és több mint 1200 betegedett meg a melaminnal fertőzött tejportól Kínában - közölte hétfőn az ország egészségügyi minisztériuma, jelentősen növelve az eddigi adatokat.
A minisztérium közölte azt is, hogy a két halálos áldozat közül az első májusban halt meg, utalva ezzel arra, hogy a probléma már több hónapja lappang az országban.Akár tízezer kisgyerek is ihatott a vesekövet okozó vegyi anyaggal fertőzött tejporból - közölte a kínai egészségügyi miniszter-helyettes egy pekingi sajtótájékoztatón. Ma Sao-vej elmondása szerint 1253 kisgyerek betegedett meg, közülük 340-en jelenleg is kórházban vannak, 53-an súlyos állapotban. A kínai miniszter-helyettes megerősítette, hogy eddig két gyerek halt meg a fertőzött tejportól, egy fiú május elsején, és egy lány július 22-én, érzékeltetve, hogy az egészségügyi probléma már régóta megjelent.

A gyártó Sanlu Group nevű cég csak hat héttel azután jelentette be a hétszáz tonnányi fertőzött tejport visszavonását, hogy a cégben részesedéssel bíró új-zélandi Fronterra tejtermékgyártó augusztus másodikán, hat nappal az olimpia megnyitója előtt ezt javasolta. Az új-zélandi kormányfő egy hétfő reggeli televíziós műsorban azt állította, hogy a termékvisszahívás csak azután történt meg, hogy közvetlenül a pekingi hatóságoknak jelezték a problémát, megkerülve a többször figyelmeztetett, de inkább az ügy eltusolására koncentráló helyi tisztségviselőket. "Amint figyelmeztettük Pekinget, nagyon gyorsan mozgásba lendültek" - közölte Helen Clark miniszterelnök.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pénzosztásra váró tömeg 21 embert taposott halálra

Indonézia - Legalább 21 embert tapostak agyon Indonéziában hétfőn egy szűk sikátorban, ahol… Tovább olvasom