Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Két auschwitzi lágerőr ellen nyomoznak Németországban

A ZSt összesen 50 németországi személyről állapította meg, hogy őr volt Auschwitz-Birkenauban.
Szakítanak Németországban a náci rezsim idején elkövetett bűncselekmények vizsgálata során alkalmazott szemlélettel, miszerint a tettesek felelősségre vonásához bizonyítani kell a részvételt legalább egy gyilkosságban. A Demjanjuk-ügy hatására végbement váltás révén már az ügyészség nyomoz az auschwitz-birkenaui haláltábor két volt őre ellen.

A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott hatóság (ZSt) az előző hét végén jelentette be, hogy megvizsgálja valamennyi személy felelősségre vonásának lehetőségét, akik felvigyázói feladatokat láttak el az auschwitz-birkenaui haláltáborban, és jelenleg Németországban élnek.

A szervezet John Demjanjuk ügyének hatására indítja el a vizsgálatokat. Az ukrán származású férfi a sobibóri haláltáborban volt őr, és úgy emeltek vádat ellene, hogy egyetlen gyilkosságot sem lehetett rábizonyítani. A müncheni tartományi bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy nem is szükséges a konkrét gyilkosságokban való részvétel bizonyítása, hiszen éppen a lágereket őrző személyzet munkája tette lehetővé a náci haláltáborokban elkövetett tömeggyilkosságokat. Az e megfontolás alapján 2011-ben hozott ítélet szerint John Demjanjuk bűnsegédként részt vett 27 900 zsidó fogoly meggyilkolásában.

John Demjanjuk ügye óta az auschwitz-birkenaui láger két egykori őre ellen indult hivatalos ügyészségi eljárás a ZSt adatai alapján. A stuttgarti ügyészség egy 93 éves férfi esetét vizsgálja, aki 1941-től 1945-ig volt őr a haláltáborban, és jelenleg Baden-Württemberg tartományban él, a weideni ügyészség pedig egy 87 éves bajorországi illetőségű volt lágerőr ügyében folytat eljárást már tavaly augusztus óta - írta kedden a Der Tagesspiegel című német lap.

A ZSt összesen 50 németországi személyről állapította meg, hogy őr volt Auschwitz-Birkenauban. A szervezetnek az a feladata, hogy összegyűjtse a náci háborús bűnök elkövetőire vonatkozó adatokat, amelyekre támaszkodva az illetékes ügyészség nyomozást indíthat, és adott esetben vádat emelhet. Kurt Schrimm, a ZSt vezetője szerint nem valószínű, hogy mind az ötven auschwitzi őr esetéből bírósági ügy lesz.

Először is minden egyes személy esetében meg kell állapítani, hogy indítottak-e már eljárást ellene Németországban, és ha már egyszer megpróbálták felelősségre vonni, akkor eleve kizárt az újabb eljárás. Az érintettek idős kora is csökkenti annak az esélyét, hogy az ügyek eljutnak a bírósági szakaszba - mondta Kurt Schrimm a Der Tagesspiegelnek. Hozzátette: a ZSt előzetes vizsgálatai nagyjából 3-4 hónapig tartanak, és csak ezt követően derül ki, hogy végül hány auschwitzi lágerőr esetével foglalkozik majd az ügyészség.

John Demjanjukot öt év börtönbüntetésre ítélték, ennek végrehajtását azonban a 90 éves elítélt rossz egészségi állapota miatt felfüggesztették. A férfi tavaly márciusban meghalt.

A ZSt 1958 óta működik, eddig nagyjából 7500 ügyben járt el, levéltárában pedig csaknem kétmillió dokumentumot őriz.

Az auschwitz-birkenaui haláltábor volt a legnagyobb náci megsemmisítő tábor. A megszállt Lengyelországban felépített lágerben több mint egymillió embert öltek meg, becslések szerint nagyjából minden harmadik áldozat magyar volt.

Olvasóink írták

  • 2. Valaki 2013. április 10. 09:57
    „Pl. a recski őrök után mikor kezdenek nyomozni?”
  • 1. koppenhágó 2013. április 09. 18:22
    „:D :D :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt Margaret Thatcher

Nagy-Britannia első nő miniszterelnöke a hétfői bejelentés szerint szélütés következtében hunyt el. Tovább olvasom