Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Karácsonyi gyermekgyilkosságok Németországban

Két családi drámában 3 kisfiú vesztette életét karácsonykor Németországban. A szerdán nyilvánosságra hozott gyilkossági ügyek egyikében az anya, a másikban az apa a tettes.
Regensburg közelében egy családi házban a nagyanyának tűnt fel karácsony másnapján, hogy nem zajonganak az egy emelettel feljebb lakó unokái. A nagymamát szörnyű kép fogadta. A fürdőszobában magába roskadva ült 37 éves menye, mellette két kisfia holtan.A szerdai, gyorsított boncolás eredménye szerint a gyerekek erőszakos halált haltak, súlyos fejsérüléseket szenvedtek.

A bűncselekmény ideje alatt a 45 éves családfő dolgozni volt. A kihallgatás során nem tudott magyarázatot adni felesége véres tettére.

Az asszony beismerte a bűncselekmény elkövetését: az ünnepek után pszichiáterek vizsgálják majd meg.

Egy másik, szintén bajoroszági tragédiában egy 43 éves férfi ölte meg kisfiát, majd magával is végzett. Mivel az elvált apa december 25-én délután nem vitte vissza a gyermeket az édesanyához, az asszony értesítette a müncheni rendőrséget, mely megtalálta a tetemeket. A nyomozás első 24 órájában már világos, hogy "gyermekláthatási vita" áll a dráma hátterében.

Az édesanya idegösszeomlást kapott, egyelőre nincs kihallgatható állapotban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üzemanyag-vezeték robbant Nigériában - 35 halott

Legalább 35 ember meghalt Nigériában, amikor robbanás történt egy üzemanyagot szállító vezetéknél,… Tovább olvasom