Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Káosz a római reptéren - Alitalia-járatokat töröltek

Megbénult a római Fiumicino repülőtér hétfőn, miután 74 induló és érkező Alitalia-járatot töröltek - jelentette hétfő éjjel az AFP francia hírügynökség. Kedden nem folytatódott a sztrájk, így a budapesti járatok is rendben közlekednek - mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője a Független Hírügynökségnek.
Hétfőn az olasz légitársaság csomagkezelő és karbantartó személyzete tartott tiltakozó gyűlést a várható leépítések miatt. Az adósságokkal küzdő Alitaliát december közepén vette át egy olasz befektetői csoport, és januárban kezdi működését a megújult társaság. A nemzetközi járatok közül a Párizsba, Frankfurtba, Tuniszba és Prágába induló gépeket törölték. A rendben elinduló és megérkező repülők utasainak a csomagok kiadására kellett sokat várniuk. A légitársaságot az olasz CAI befektetői csoport vette át december közepén.

Az Alitalia addigra 2,3 milliárd eurós (több mint 610 milliárd forintos) tartozást halmozott fel, és naponta hárommillió eurós (csaknem 800 millió forintos) további veszteséget termelt. Az új Alitalia tulajdonrészének 20-25 százalékát várhatóan egy külföldi társaság, valószínűleg az Air France-KLM vagy a Lufthansa fogja megvenni. Korábbi riválisával, az AirOne olasz légitársasággal összeolvadva új vállalat alakul, amely január 12-én vagy 13-án kezdheti meg működését. A jelenlegi dolgozók közül 12500 embernek továbbra is lesz munkája, de 3250 dolgozótól megválnak.

Római konzul: aki teheti ne Rómán keresztül utazzon

Nincs garancia arra, hogy helyreáll a rend kedden a római repülőtéren, ezért Magyarország római konzulja azt tanácsolja, aki teheti, ne az olasz fővároson keresztül utazzon. Abban az esetben, ha ez elkerülhetetlen készüljön fel késésekre. Szollár Domokos a Budapest Airport szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy a Budapest-Róma közötti járatoknál nincs fennakadás, átszálló forgalomban lehet probléma.

Kovács Petra, római konzul szerint, bár a legfrissebb értesülések alapján kedden helyreáll a római reptéren a rend, nincs garancia arra, hogy valóban felszáll minden gép. Mint mondta hétfőn a közlekedési miniszteri többszöri felszólítására sem vették fel a munkát a be nem jelentett sztrájk résztvevői. A római konzul tájékoztatása szerint hétfőn egy magyar állampolgár értesítette őket arról, hogy Rómában rekedt és nem tudott tovább utazni. A Budapest Airport szóvivője szerint Ferihegyet nem érinti a római sztrájk, a reggeli járat rendben megérkezett, késő délutánra várnak még egy Alitalia járatot és a Rómába tartó Malév járat is felszállt. Hétfőn megbénult a római Fiumicino repülőtér hétfőn, miután 74 induló és érkező Alitalia-járatot töröltek. A nemzetközi járatok közül a Párizsba, Frankfurtba, Tuniszba és Prágába induló gépeket törölték. A rendben elinduló és megérkező repülők utasainak a csomagok kiadására kellett sokat várniuk. Hétfőn az olasz légitársaság csomagkezelő és karbantartó személyzete tartott tiltakozó gyűlést a várható leépítések miatt. Az adósságokkal küzdő Alitaliát december közepén vette át egy olasz befektetői csoport, és januárban kezdi működését a megújult társaság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szaunatűz Oroszországban - hat halott

Kigyulladt egy szauna keddre virradóan Oroszországban. A tűzben hat ember vesztette életét. Tovább olvasom