Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kadhafi katonái nők százait erőszakoltak meg

Nők százait erőszakoltak meg Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű katonák - erre a következésre jutott egy gyerekpszichológus a fegyveres konfliktus lélektani hatásait elemezve.

Az AP hírügynökségnek adott interjúban vasárnap Szeham Szergeva elmondta: a háború hatásait vizsgálva 70 ezer kérdőívet osztott szét líbiai családoknak, és 59 ezertől kapott választ. Ezekből arra a következtetésre jutott, hogy a megkérdezett családokban közel tízezren szenvednek úgynevezett poszt-traumás stressz szindrómában, és négyezer gyereknél jelentkeztek pszichológiai problémák. Az eredmény tragikus ugyan, de nem meglepő. Annál inkább váratlanul érte a pszichológust az, hogy olyan nők keresték fel, akik bizalmat tápláltak iránta, s úgy érezték, hogy elmondhatják neki legsötétebb titkaikat.

Az első ilyen asszony két hónapja lépett vele kapcsolatba, majd újabb két nő kereste fel. Mindnyájan azt mondták, hogy megerőszakolták őket Kadhafihoz hű katonák. Emiatt a Londonban tanult gyerekpszichológus úgy döntött, hogy a menekülttáborokban végzett felméréséhez csatol még egy kérdést a nemi erőszakról. Szergeva szerint az eredmény megdöbbentő volt: 259 asszony számolt be arról, hogy megerőszakolták. Az emberiség történetében a nemi erőszak korszakokon át általánosan alkalmazott "fegyver" volt: a közelmúltbeli konfliktusokban a balkáni háborúktól kezdve egészen a Srí Lanka-i polgárháborúig és a kongói konfliktusig bezárólag. Szerte a világon a nemi erőszak áldozatai szégyenbélyeget viselnek magukon, de az olyan konzervatív muzulmán közösségekben, mint amilyen líbiai, e bűncselekmény végzetes lehet az áldozatra nézve, mivel az egész család megbecstelenítéseként fogják fel egy nő megerőszakolását.

Az áldozatokat gyakran kiközösítik, néha hagyják meghalni a sivatagban. Szergeva azt mondja, hogy Kadhafi katonái számos településen, Bengáziban, Tobrukban, Bregában, Adzsdabíjában, illetve más városokban is követtek el nemi erőszakot. A dokumentum konkrét példákat is felsorol: egy asszony azt mondta, hogy férje és sógora jelenlétében erőszakolták meg, majd megölték a férjét. Egy miszrátai asszonnyal pedig négy gyereke szeme láttára közösültek erőszakosan, majd felgyújtották a házát. Luis Moreno-Ocampo, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze május elején közölte: szilárd bizonyítékai vannak a Kadhafi-rezsim által elkövetett emberiesség elleni bűntettekre, egyebek mellett nők letartóztatására és tömeges megerőszakolására.

Olvasóink írták

  • 3. CsabaKiraly 2011. május 31. 20:30
    „Egy gyerek-pszhyhologus? :) Meg jo, hogy nem egy szen-banyasz, vagy egy lakatos. :)”
  • 2. Lone_wolf.. 2011. május 31. 13:56
    „Ez is a csúnya náátóó miatt van ugye?”
  • 1. kisem 2011. május 30. 07:56
    „Csak célzatosan! Csak célzatosan!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az indiai kormányfő a terrorizmus elleni harcra sarkallta Pakisztánt

Az indiai kormányfő arra szólította fel a pakisztáni vezetést, hogy "ébredjen fel" végre, és… Tovább olvasom