Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Júniusban tárgyalják a fogva tartott újságírók ügyét

Észak-Korea június negyedikén tartja annak a két amerikai újságírónak a perét, akiket márciusban vettek őrizetbe a kínai határnál - jelentette csütörtökön a kommunista állam hivatalos hírügynöksége. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mivel vádolják az újságírókat.

Március 17-i letartóztatásukat követően Phenjan azt közölte, hogy "ellenséges tevékenységek végzése", és az "országba való illegális belépés" miatt indítanak eljárást a kaliforniai Current TV két munkatársa ellen. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű sajtóvédő szervezet közlése szerint akár tíz év kényszermunkára is ítélhetik őket, ha ezekben a vádpontokban bűnösnek találják őket. A koreai-amerikai Euna Lee és a kínai-amerikai Laura Ling az észak-koreai rezsim elől menekülőkről készített riportot az Észak-Koreát Kínától elválasztó Tumen folyó térségében, amikor az észak-koreai katonák elfogták őket.

Phenjan szerint az újságírók átlépték a határt, az RSF azonban több forrásból is úgy értesült, hogy a két újságírónő Kínából filmezte a határt, és az észak-koreaiak valószínűleg ott fogták el őket. Elemzők szerint Phenjan az ügyet az amerikai kormánnyal folytatott alkudozáshoz akarja felhasználni. Feltehetően szigorú büntetést szabnak majd ki rájuk, hogy később - a Washingtonnal folytatott tárgyalások kimenetelétől függően - kegyelmet adjanak nekik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ámokfutó: Késsel ment iskolába - egy sérült

Álarcot viselő, több késsel fölfegyverkezett személy hatolt be hétfőn reggel egy Bonn közelében… Tovább olvasom