Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Jóváhagyta az állampolgársági törvényt módosító javaslatokat a szlovák kormány

Jóváhagyta a szlovák állampolgársági törvényt módosító javaslatokat szerdán a pozsonyi kormány. A téma februárban kerül a szlovák parlament elé.

A módosítási indítvány leglényegesebb eleme, hogy a jövőben már nem veszítené el szlovák állampolgárságát az, aki felvenné egy másik ország állampolgárságát. Ugyanakkor azok, akik a tavalyi módosítás alapján már elveszítették állampolgárságukat, visszakaphatják azt. További fontos, sokat vitatott elem, hogy a kettős állampolgárok a jövőben nem dolgozhatnának a hadsereg, a rendőrség, a titkosszolgálatok, az ügyészség, a fegyőrök, a vámőrség, a vasútrendészet és az állami tűzoltóság kötelékében.

A Híd párt ellenzi az utóbbi, eredetileg a kereszténydemokrata képviselők által kidolgozott javaslatot. Bugár Béla pártelnök szerint ezt a kört azokra kellene leszűkíteni, akik államtitkokkal kerülnek kapcsolatba. Pavol Hrusovsky, a kereszténydemokraták frakcióvezetője jelezte, hogy számára elfogadható lenne a Híd által javasolt kompromisszumos megoldás.

A parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP) közleményben bírálta, hogy korlátoznák a kettős állampolgárok munkavállalási jogait.
"...véleményünk szerint a kormány által jóváhagyott szigorítás több ponton ütközik az Európai Uniónak a munkaerő szabad áramlására vonatkozó elvével, mivel az jóval szélesebben értelmezi az említett elv alóli kivételeket, mint az Európai Bíróság joggyakorlata. A törvényjavaslat parlamenti jóváhagyása esetén az MKP kezdeményezni fogja az uniós szabályozásba ütköző törvény Európai Unió általi felülvizsgálatát" - olvasható a Berényi József pártelnök által aláírt közleményében, amelyet a párt sajtóosztálya juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.

A szlovák jogszabály tavalyi módosítása kimondja: automatikusan elveszíti állampolgárságát minden olyan szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. A jogszabály válasz a határon túli magyarok egyszerűsített honosítására vonatkozó budapesti törvénymódosításra.

Szlovákiában fél év alatt 25-en veszítették el állampolgárságukat amiatt, hogy felvették egy másik ország állampolgárságát - közölte a Pravda című független szlovák napilap.

Az Iveta Radicová vezette jobbközép szlovák kormány tavalyi hivatalba lépésekor megígérte, hogy módosítja a Robert Fico-féle módosítást, amelyet diszkriminatívnak tart, mert bünteti a szlovák állampolgárokat. A vita a koalícióban már hónapok óta folyik, s a szerdai kormánydöntés ellenére sincs végleges megállapodás arról, hogy miként módosítsák a törvényt.

A legújabb kezdeményezéssel az SaS parlamenti frakciójának egyik tagja lépett fel. Igor Matovic képviselőtársai nevében javasolta: úgy módosítsák a törvényt, hogy csak azok veszítsék el szlovák állampolgárságukat, akik anélkül vesznek fel egy másik állampolgárságot, hogy az illető országban lakóhelyük lenne. Ez a gyakorlatban nyilvánvalóan azokra a szlovákiai magyarokra vonatkozna, akik magyar állampolgárságot kérnek.

Minthogy a Robert Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) is jelezte, hogy szintén beterjesztene módosítást, pillanatnyilag lehetetlen megmondani, miként fog megváltozni az eddigi jogszabály, s megváltozik-e egyáltalán.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2011. január 27. 07:17
    „Megijedtek a Viktorunktól! Kiszivárgott, hogy oda fog legközelebb utazni, amint végzett a zsidó főnökkel való eszmecserével.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áradás öntötte el Szaúd-Arábia második legnagyobb városát

A viharos esőzés miatt áradás öntötte el Szaúd-Arábia második legnagyobb városát, Dzsiddát s a… Tovább olvasom