Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Jeruzsálem elutasítja a béketárgyalások palesztin feltételeit

Izrael - egy névtelenséget kérő izraeli kormányzati tisztségviselő közlése szerint - elutasította kedden Mahmúd Abbász palesztin elnök követeléseit, amelyeket a kilenc hónaposra tervezett, jövő héten véget érő béketárgyalások meghosszabbításához szabott.
"Az, aki ilyen feltételeket tűz ki, nem akar békét" - fogalmazott az AFP francia hírügynökségnek a magas rangú tisztségviselő.

Abbász kedden Rámalláhban izraeli újságírók előtt ismét elmondta, hogy kész lenne tovább folytatni a tárgyalásokat április 29. után - ahogy azt a zsidó állam is szeretné -, de azzal a feltétellel, hogy az izraeli kormány fagyassza be a telepek bővítését, valamint egyezzen bele abba, hogy a folytatódó egyeztetések első három hónapjában rajzolják meg a jövőbeli palesztin állam határait.

"Nem fagyasztjuk be a telepbővítéseket Jeruzsálemben" - jelentette ki az izraeli tisztségviselő. Hozzátette: a határokat illetően Izrael "soha nem egyezett bele abba, hogy ezt a kérdést a többi vitás ügytől függetlenül kezeljék". "Lehetetlen úgy meghúzni a határokat, hogy előtte ne jussunk megállapodásra a többi kérdésben" - hangsúlyozta.

Mahmúd Abbász a palesztin foglyok utolsó - negyedik - csoportjának szabadulásához is ragaszkodik. Ezzel kapcsolatban az AFP-nek nyilatkozó izraeli tisztségviselő megerősítette, hogy Izraelnek szándékában áll kiadni bizonyos foglyokat a Gázai övezetnek vagy valamilyen harmadik államnak. "Ezt világosan elmagyaráztuk a palesztinoknak. Izrael soha egy pillanatig nem volt azon az állásponton, hogy nem fogja végrehajtani a foglyok elengedését" - mondta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Turcsinov elrendelte a terrorellenes műveletek felújítását

Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő kedden újraindította a katonai műveleteket az oroszbarát… Tovább olvasom