Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Jelentős mértékben csökken a HIV-fertőzöttek száma

Jelentős mértékben és folyamatosan csökken az AIDS okozta halálesetek és az új fertőzések száma, s ez okot ad a reménykedésre.
Jelentős mértékben és folyamatosan csökken az AIDS okozta halálesetek és az új fertőzések száma, s ez okot ad a reménykedésre - közölte kedden 2012-es évi jelentésében az ENSZ AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezete (UNAIDS) egy genfi sajtótájékoztatón.

"A reménytelenségből eljutottunk a reményhez" - hangsúlyozta a dokumentumot ismertetve Michel Sidibé, az UNAIDS főigazgatója, s ezt azzal támasztotta alá, hogy az újszülöttek esetében a felére csökkent a HIV-vírus okozta fertőzések száma az elmúlt két évben. "Láthatóan el lehet érni a célt, a zéró új fertőződést a gyerekek között" - hangsúlyozta. Az éves jelentés a megelőző két évet fogja át.

Az új fertőzések csökkenési ritmusa is gyorsul a gyerekeknél. Ez az ütem 2009 és 2011 között 23 százalék volt, míg az előző két évben 19 százalék. Ennél is jobb eredmény született hat afrikai országban (Burundi, Dél-Afrika, Kenya, Namíbia, Togo, Zimbabwe), ahol ez a csökkenési arány 40 százalékos volt.

Egy hatéves periódust tekintve félmillióval kevesebb a HIV-vírus okozta szerzett immunhiányos betegség miatt évente meghalt emberek száma, és 63 százalékkal többen jutnak hozzá kezeléshez a világban. Fekete-Afrikában rekordszámú, 2,3 millió ember kap gyógyszert.

A haladás üteme gyorsul, ma 24 hónap alatt meg lehet valósítani azt, amihez korábban egy évtized kellett - jelentette ki Michel Sidibé.

Kevésbé eredményesek a programok a fertőzésveszélynek leginkább kitett csoportok: a prostituáltak, a homoszexuális férfiak és a fertőzött injekciós tűt használó drogosok esetében. Ezeket a kulcsfontosságú csoportokat globálisan nézve nem sikerül elérni a megelőző és kezelő programokkal - mondta a főigazgató.

Az UNAIDS átfogó adatai szerint 34 millió ember élt 2011-ben HIV-vírussal a szervezetében, 2,5 millióan fertőződtek meg újonnan, és 1,7 millióan haltak meg miatta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kötelező ABS a quadokon és motorokon

Kötelezővé tehetik az Európai Unióban, hogy 2016-tól csak olyan motorkerékpárokat és quadokat… Tovább olvasom