Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Járványveszély Burmában (Mianmar)

Fokozott járványveszély van Burmában (Mianmar) a hét végi, legkevesebb 10 ezer halottat követelő ciklon következményeként - jelentette kedden az AFP. A burmai állami média felszólította az embereket, hogy csak palackozott vizet igyanak, és vigyázzanak a szúnyogokra, sőt a kígyókra is.
A Nargis ciklon Burma (a több mint négy évtizede hatalmon lévő katonai junta elnevezése szerint Mianmar) déli részén okozott jelentős pusztítást. Az ázsiai ország legnagyobb városában, Jangonban (Rangúnban), még most sincs áram és vízellátás. A hatmilliós város utcáit romok, és szemét borítja óráról órára növelve a pusztító járvány esélyét. A hatóságok mindenkit felszólítottak, hogy kezdjen el takarítani, hogy megelőzzék a bajt. A helyi média tanácsokkal próbálja ellátni az embereket: csak friss gyümölcsöt egyenek és palackozott vizet igyanak, ugyanakkor tiszta vécét használjanak, illetve jelentkezzenek az egészségügyi intézményekben, ha betegségre utaló tüneteket észlelnek magukon. Az állami tévé arra figyelmeztet mindenkit, hogy óvakodjanak a szúnyogoktól, sőt, a mérges kígyóktól is. Csakhogy a tanácsokat nem lesz könnyű betartani, miután legalább 24 millió embert érint közvetlenül a ciklon hatása. Jangon legnagyobb kórházát ugyanúgy elmosta a trópusi légörvény, miközben a térség számos útja megrongálódott megnehezítve a segélyszállítmányok célba juttatását. A megmaradt boltokban az élelmiszer és a víz ára ráadásul a háromszorosára emelkedett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem kaptak cigit, ezért verték agyon

Belehalt sérüléseibe az a 29 éves olasz férfi, akit bőrfejűek vertek meg a múlt héten az… Tovább olvasom