Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Járvány - Európán kívül is terjed a hasmenésjárvány

Németországon, sőt már Európán kívül is terjed a veszedelmes EHEC-baktérium. Hétfői hír szerint három amerikai állampolgárt is megbetegített a kórokozó; korábban mindhárman Németországban jártak.
Az Európai Bizottság adatai szerint Svédországban eddig 30 megbetegedést jegyeztek föl, közülük 13 személynél súlyos veseelégtelenség lépett fel. Dániában 11 ember fertőződött meg EHEC-baktériumtól, ebből ötnek veseműködési zavarai vannak. Nagy-Britanniában három, Ausztriában kettő, Hollandiában egy fertőzöttről tudnak.

Az Európai Bizottság legkésőbb szerdára várja az eredményét annak a vizsgálatnak, amelyet az EHEC-bélbaktérium okozta hasmenésjárvány kiindulópontjának vélt két spanyolországi agrártelepen végeznek - közölte egy EU-illetékes Brüsszelben. Az almeríai és málagai gazdaságban már pénteken talaj-, víz- és termékmintákat vettek, azóta egyetlen uborka sem hagyta el a telepeket.

Az EHEC-baktérium utoljára öt évvel ezelőtt bukkant fel Európában - emlékeztetett az uniós szakember, aki dicsérte a németeket. Az ottani hatóságok ugyanis hamar rájöttek, hogy a kórokozó nem húsban vagy tejben rejtőzik, így gyorsan ki tudták zárni a zöldségfélék mellett szóba jöhető egyéb veszélyforrásokat.

Az EHEC-baktérium diagnosztizálása hagyományos módszerrel akár hét napot is igénybe vehet. Egy római laboratóriumban, amely az Escherichia coli baktériumot kutatja, most azon fáradoznak, hogy gyorsabb módszert dolgozzanak ki.

Olvasóink írták

  • 3. Ddorf 2011. május 31. 09:30
    „CsabaKiraly,ami azt illeti átutazva több országot minden évben,-sajnos nemcsak osztrákoknál láttam ilyen dolgokat.
    Nem tenném tüzbe a kezem egy ország tisztaságáért se. Még a mienkért se.”
  • 2. CsabaKiraly 2011. május 30. 23:31
    „Nem lepne meg ha a nemetek minket vagy a tobbi kelet-europai nemzeteket vadolna fertozott zoldseggel. Egy alkalommal Burgenlandon at jottem haza autoval es a szanto-foldekrol hihetetlen szag, buz jott. A tokosok (osztrakok) emberi-xar-ral ontoztek a termofoldet. Minden valoszinuseg arra mutat. hogy az ilyen "tragyazas" az oka ennek.”
  • 1. CsabaKiraly 2011. május 30. 23:26
    „Xar szag jo Europabol :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Grúziában őrizetbe vettek egy ellenzéki vezetőt

Félkatonai szervezet létrehozásával és rendőrök elleni támadások szervezésével vádoltak meg a… Tovább olvasom