Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Japánban keveslik a központi bank segítségét

A japán központi bank hétfőn megkétszerezte napi refinanszírozási programját és megkétszerezte piaci kötvényvásárlási programját is, de helyi elemzők szerint így is kevés a központi segítség, és közvetlenül nincs is hatása a nagy iparvállalatokra, amelyeknek a termelése csökken részint a keletkezett károk, részint az áramkimaradások miatt.
A Bank of Japan a hétfői döntésével - amellett, hogy változatlanul hagyta 0,0-0,1 százalék közötti alapkamatát - 5 billió jennel 10 billió jenre (122 milliárd dollár) növelte folyó kötvényvásárlási programját, ezzel a teljes programot 40 billió jenre (488 milliárd dollár) emelte. A most folyó programban, a korábbiakkal ellentétben, jobban - 3,5 billió jennel - bővítette a kockázatosabb papírok, azaz vállalatok, befektetési és ingatlanalapok adósságának vásárlására szánt részt, mint a kormánykötvényekre szánt részt, amelyet csak 1,5 billió jennel toldott meg.

A bank egyszersmind fél évvel - jövő év júniusig - meghosszabbította értékpapír-vásárlási programjának határidejét, ezzel is jelezve elkötelezettségét a pénzügypolitikai enyhítés tartóssága mellett.
Megkétszerezte a rövid lejáratú likviditásnyújtást is a kereskedelmi bankoknak, rekord méretű 21,8 billió jenre (266 milliárd dollár), ezen belül a 15 billió jent (183 milliárd dollár) elérő napi refinanszírozás az első volt tavaly május óta, amikor az euróövezeti államadósság-válság első kitörése rengette meg a piacokat.

A svájci Credit Suisse bankcsoport hétfőn legkevesebb 170-180 milliárd dollárra becsülte a földrengés okozta gazdasági kártételt. A japán kormány és a nagy hitelminősítők szerint még nem lehet leltárt készíteni. A hitelminősítők közül a Standard Ú Poorí megerősítette a japán kormányadósság "AA mínusz" osztályzatát, a többiek - a Fitch Rating és a Moodyís - hétfői nyilatkozataik szerint még várnak a döntéssel, bár úgy vélik, a földrengés következményei nem fognak ártani a japán állam hitelképességének.

A Standard Ú Poorís januárban rontotta "AA mínuszra" a japán besorolást, a Moodyís pedig az általa fenntartott "Aa2"-es osztályzat kilátását februárban rontotta negatívra stabilról, a nagy japán államadósság miatt. A japán államadósság tavaly év végén a tavalyi hazai össztermék (GDP) 196,4 százalékának felelt meg a CIA World Factbook szerint - ezzel Japáné a második legrosszabb arány a világon az afrikai Zimbabwe után. A hitelminősítők szerint a japán kormány kénytelen lesz növelni kötvénykiadási tervét az újjáépítés támogatása végett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Japán két és fél métert mozdult el a földrengéstől

A Japánt sújtó földrengés során elmozdult kőzettömegek bolygónk forgását is befolyásolták. Tovább olvasom