Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Japán beoltja az orvosokat madárinfluenza ellen

A japán kormányzat azt fontolgatja, hogy 6 ezer egészségügyi dolgozót beoltat madárinfluenza ellen. A világon ez lesz az első tömeges oltási akció.
Az oltást Maszuzue Joicsi egészségügyi miniszter javaslata szerint kórházi alkalmazottak, vámosok, bevándorlási hivatalnokok kapnák önkéntességi alapon. A vakcina úgynevezett prepándémiás,vagyis a H5N1 típusú madárinfluenzának arra a mostani változatára jó, amely alapvetően csak a madarakat betegíti meg, embert csak extrém esetben tud megfertőzni. A szakemberek csak remélik, hogy az oltóanyag akkor is hatásos lesz, ha a vírus átalakul humán kórokozóvá, és világméretű járványt okoz, de biztosat nem lehet tudni.

A H5N1-es madárinfluenza miatt 2003 vége óta több mint 200 ember halt meg. Az Egészségügyi Világszervezet(WHO) szerint sok millió emberéletbe kerülhet, ha a vírus mutáción megy át, és átalakul olyan kórokozóvá, amely emberről emberre is könnyen tud terjedni. A japán egészségügy-miniszter bejelentette, hogy ha a 6 ezer ember beoltásának kedvezőek lesznek a tapasztalatai, akkor 10 millió személynek adhatnak oltást az egészségügyben és a kulcsfontosságú közszolgáltatásokban.

Japánnak 20 millió adag prepándémiás oltóanyaga van a H5N1-es vírus ellen. Egy szakértői bizottság szerdán kezd tanácskozni arról, hogyan lehetne növelni az oltóanyagkészletet, és a jelenlegi másfél évről félévre rövidíteni egy új oltóanyag létrehozásának idejét arra az esetre, ha kitör a világjárvány.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csatornába zuhant egy busz - 44 halott

Legkevesebb negyvennégyen - többségükben gyerekek - meghaltak, amikor az iskolába menet az őket… Tovább olvasom