Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Izrael feltartóztatott egy Gázába robbanószert szállító hajót

Az elfogott hajó fedélközében néhány rekesz nyers hal alatt folyékony robbanószereket tartalmazó tartályok tucatjait rejtették el.
Az izraeli biztonságiak feltartóztattak egy hajót, amely a Sínai-félszigetről szállított rakétákhoz és aknavetőkhöz szükséges robbanóanyagot a Gázai övezetbe - közölte a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja csütörtökön.

A Sin Bét belbiztonsági szolgálat és a haditengerészet még január 19-én tartóztatta fel a vízi járművet és vette őrizetbe a három fős, ellenállást nem tanúsító személyzetet.

Az elfogott hajó fedélközében néhány rekesz nyers hal alatt folyékony robbanószereket tartalmazó tartályok tucatjait rejtették el. A letartóztatott személyzet tagjai kihallgatásukon elmondták a Sin Bétnek, hogy a Hamász fegyveres szárnya, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok számára próbálták az övezetbe csempészni az egytonnányi robbanószert.

Az akciót végrehajtó haditengerész egység parancsnoka úgy nyilatkozott a ynetnek, hogy „az egyiptomiak kiváló munkát végeznek a szárazföldön a csempészalagutak ellen, s ezért a tenger vált egy végtelen +vízi alagúttá+ a Hamász számára".

Az izraeli katonák beszámolója szerint hetente akadályozzák meg fegyvereket csempésző halászhajók Gázába jutását, ugyanis a tavaly nyári izraeli hadművelet befejezése óta a Hamász komoly erőfeszítéseket tesz fegyverzetének feltöltésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött az igazi amerikai mesterlövész gyilkosának pere

A tengerészgyalogost azzal vádolják hogy agyonlőtte Chris Kyle-t, akinek életéről Clint Eastwood 6… Tovább olvasom