Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Izlandon nem számít többé törvénysértésnek az istenkáromlás

A törvénycikk hatályon kívül helyezését az izlandi Kalózpárt három képviselője januárban kezdeményezte a Charlie Hebdo elleni terrortámadást követően.
Hatályon kívül helyezte az izlandi parlament az északi ország büntetőtörvénykönyvének az istenkáromlást szankcionáló cikkét - számolt be pénteken a The Reykjavík Grapevine című angol nyelvű izlandi magazin.

A törvénycikk hatályon kívül helyezését az izlandi Kalózpárt három képviselője januárban kezdeményezte a Charlie Hebdo című szatirikus francia hetilap elleni, január 7-én végrehajtott, 12 halálos áldozatot szedő terrortámadást követően.

Az 1940-ben hozott szabályozás szerint pénzbírsággal vagy három hónapig terjedő szabadságvesztéssel voltak sújthatók mindazok, akik Izlandon egy "törvényesen fennálló vallási közösség dogmáit vagy vallása gyakorlását kigúnyolják vagy sértegetik".

A The Reykjavík Grapevine című lap beszámolójában ugyanakkor megjegyezte, hogy a szigetországban az utóbbi néhány évtizedben alig néhány istenkáromlást érintő jogi eljárást folytattak le, és még kevesebb alkalommal született elítélő határozat.

2012-ben például megtagadta a Heilagan papa (Szent Pápa) nevű sör árusítását a szeszesitalokat árusító állami üzletlánc - Izlandon állami monopólium az alkoholkereskedelem - arra hivatkozva, hogy istenkáromló az ital neve. A pénzügyminisztérium ugyancsak ezt az álláspontot képviselte, az ombudsman azonban arra a megállapításra jutott, hogy istenkáromlásra hivatkozva nem lehet betiltani a sör eladását.

A The Reykjavík Grapevine mindenesetre emlékeztetett arra, az izlandi törvények továbbra is tiltják a vallási csoportokkal és más kisebbségekkel szembeni gyűlöletbeszédet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyon szoros lesz a görög népszavazás

Felmérések szerint fej fej mellett állnak az "igen" és a "nem" feltételezett hívei alig két nappal a… Tovább olvasom