Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Ítéletidő előrejelzés: az év legnagyobb vihara következik?

Az év eddigi legnagyobb viharára készül Nagy-Britannia.

A szélviharral, szakadó esővel járó ítéletidő az előrejelzés szerint szombaton söpör végig az országon, de már péntek este fennakadások voltak a közlekedésben.

A hatóságok főleg a déli országrészre, Cornwall, Devon és Dorset grófságokra, valamint Londonra és környékére adtak ki riasztást. A vihar pénteken késő este már elérte a déli partokat, ahonnan 100-125 kilométeres széllökéseket jelentettek, és Londonban is viharos szél volt.

Több komptársaság leállította az átkelőjáratokat Nagy-Britannia és Franciaország között, és a hatóságok nem zárták ki, hogy az időjárás a légiközlekedést is megzavarja. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szombaton a déli országrészben 130 kilométeres sebességet elérő orkán és szakadó eső várható.

A Környezetvédelmi Hatóság árvízveszély-riasztást adott ki a tengerparti, illetve a folyókhoz közeli térségekre. Péntek este máris több helyszínről áradásokat jelentettek, és egyes településeken már menteni kellett az embereket a víz elől.

A prognózis szerint Dél-Anglia számos térségében 75 milliméternyi csapadék várható szombaton. Vasárnapra nyugodtabb időt, a jövő hét elejére újabb viharokat jósolnak a szakértők.

Olvasóink írták

  • 5. Imcsi 2009. november 15. 11:01
    „Remélem nem a celeb-híreket hiányolod!
    Egyébként számomra érdekes a hír, mert öcsémék Londonban élnek, és két napja nem tudom Őket elérni!”
  • 4. ADAMOPELAG 2009. november 14. 19:56
    „méer nem írnak Afrikáról, vagy a tundráról...az is annyira érinti az átlag magyar embert mint ez a zagyvaság! Döbbenet hogy mennyire nincs mit mondaniuk a cikkíróknak...pedig sokminden történik amire érdemesebb lenne időt, "tintát" pazarolni...”
  • 3. Túrabakancs 2009. november 14. 17:54
    „Nekünk magyaroknak ez annyiban jó hír, hogy ha abban a térségben viharok tombolnak, akkor a Kárpát medence kör-
    nyékén nyugodtabb időjárás szokott előfordulni. Ez az áramlások
    törvényszerűsége miatt van így. Ha ott frontmentesek a napok,
    akkor nálunk ciklonok okoznak kellemetlen időjárást, általában
    sok eső esik sajnos.”
  • 2. mamuska 2009. november 14. 13:57
    „Szabotazs, kifejtened bovebben, minek orulsz?”
  • 1. szabotázs 2009. november 14. 12:44
    „yupii”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria: téli gumi nélkül véletlen se induljon útnak, büntetnek

Téli gumi nélkül ne induljon el, ha Ausztriában van dolga. Ennek hiányában november 1. óta 35 euróra… Tovább olvasom