Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Ismét Azarov lett Ukrajna miniszterelnöke

Az ukrán parlament csütörtökön jóváhagyta Mikola Azarov miniszterelnökké történő kinevezését. Azarovot Viktor Janukovics államfő jelölte újra a posztra.
Mikola Azarov újabb kinevezése mellett 252-en szavaztak (legkevesebb 226 voksra volt szüksége), ellene 129-en. Az általa vezetett Régiók Pártján kívül a kommunisták frakciója és 12 független képviselő támogatta.

A három ellenzéki erő, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőt támogató, Arszenyij Jacenyuk vezette Haza, a nacionalista Szabadság és a Vitalij Klicsko profi ökölvívó által irányított UDAR (Ütés) frakciójától egyetlen támogató szavazatot sem kapott.

Az Oroszországban született ukrán állampolgárságú Azarov 2010. március 11-től 2012. december 3-ig töltötte be a kormányfői posztot, amelyről azzal az indokkal mondott le, hogy parlamenti képviselővé választották. December 9-én azonban Janukovics elnök ismét őt jelölte a posztra.

Azarov újraválasztása után a parlamenti ülésteremben lejátszották a jelenleg külföldi körúton tartózkodó államfő előre felvett videoüzenetét, amelyben távollétében üdvözölte az új törvényhozást munkája megkezdése alkalmából. A felvétel elindításakor az ellenzék tüntetőleg elhagyta az üléstermet.

Janukovics a héten Indiában tett hivatalos látogatást, ahonnan szerdán Azerbajdzsánba utazott.

Az elnök üdvözletében kifejtette, számít arra, hogy a parlament kész "konszolidált" törvényhozási munkát folytatni az ország érdekében. Reményét fejezte ki, hogy közös erővel folytatják az ország modernizációját. Rámutatott arra, hogy a tavalyi év nehézségei, az elindított gazdasági és szociális reformok mellett - az elért eredmények ellenére - továbbra is komoly feladatok várnak az ország vezetésére. Egyebek között felsorolta a hadiipar fejlesztését, a belső piac erősítését, Ukrajna egyoldalú energetikai függőségének megszüntetését és az ország régióinak fejlesztését.

Janukovics úgyszintén reményének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy 2013-ban valamennyi vitás kérdést sikerül Kijevnek rendeznie az Európai Unióval, ugyanakkor fontosnak nevezte Ukrajnának az orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz való fokozatos közeledését is.

Kitért arra, hogy jövőre Ukrajna veszi át az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét. Kifejtette, hogy Ukrajnát az euroázsiai és az európai térséget összekötő láncszemének tekinti, ebben látja országa történelmi küldetését a kontinensen, s ebből kiindulva Kijevnek kötelessége javaslatokat tenni az európai biztonság fejlesztésére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új javaslat kell az anglikán egyházban a nők püspökké avatásához

Az egyház általános szinódusán e témáról tartott szavazás negatív eredménnyel végződött. Tovább olvasom