Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Húsvét: békét sürgetett a világban Ferenc pápa

A vasárnapi szentmise után Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el húsvéti üzenetét, majd Urbi et Orbi áldását adta.
Húsvét: békét sürgetett a világban Ferenc pápa

A vasárnapi szentmise után Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el húsvéti üzenetét, majd Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldását adta. A sajtó meglepetésére az új pápa elődeivel ellentétben nem köszöntötte a világ népeit idegen nyelveken. Csak olaszul beszélt.

Ferenc pápa húsvétvasárnapi szentmiséje a vatikáni Szent Péter téren

A pápa mindenekelőtt húsvéti jókívánságait fejezte ki Róma városának és az egész világnak. "Szeretném, ha a Krisztus feltámadásának üzenete minden otthonba, minden családhoz elérkezne, főleg oda, ahol a legtöbb a szenvedés, a kórházakba, börtönökbe " - mondta.

Arra a kérdésre, hogy "mit jelent Jézus feltámadása", azt válaszolta, "azt jelenti, hogy Isten szeretete megváltoztathatja életünket, kivirágoztathatja a szívünkben levő sivatagot "

Hozzátette: "mennyi sivatagon kell az embernek ma is átkelnie! Főleg az emberben rejlő sivatagon, amikor hiányzik az Isten és a másik ember iránti szeretet, amikor hiányzik annak a tudata, hogy a teremtett világ őrzői vagyunk ".

Az egyházfő húsvéti beszédének második része hagyományosan a békéről szólt: Ferenc pápa békét sürgetett a Közel-Keleten, izraeliek és palesztinok között, "akik nehezen tudják megtalálni az egyetértés útját, hogy ők bátran és egymás iránt nyitottan indítsák újra a tárgyalásokat a túl sok ideje tartó konfliktus beszüntetésére".

A békéért imádkozott Irakban, hogy "véglegesen szűnjön meg az erőszak", békéért a "szeretett" Szíriában "a konfliktus által sebzett népéért és a számtalan menekültért, akik segítségre és vigaszra várnak mennyi szenvedést kell még elviselniük, mielőtt politikai megoldás születne?"

Békét kért a véres konfliktusok színhelyén, Afrikában: Maliban, hogy "egységre és stabilitásra találjon", Nigériában, ahol "sajnos nem szűnnek a számos ártatlan életét fenyegető merényletek, és ahol nem keveseket, így gyerekeket is, terrorista csoportok tartanak túszként fogva", a Kongói Demokratikus Köztárságban és a Közép-Afrikai Köztársaságban, ahol "sokaknak kell elhagyniuk otthonukat és még mindig félelemben élnek".

Békét Ázsiában, "főleg a Koreai-félszigeten, hogy küzdjék le az ellentéteket és érlelődjön meg a kiengesztelődés megújult szelleme."

"Békét a egész világnak, melyet még annyira megoszt a könnyű vagyonszerzést keresők kapzsisága, melyet megsebez az emberi életet és a családot fenyegető egoizmus. Az egoizmus vezeti az emberkereskedelmet is, mely a huszonegyedik század legnagyobb méretű rabszolgatartása. Békét az egész világnak, melyet a kábítószer-kereskedelem erőszaka szaggat és a természeti források káros kizsákmányolása!" - mondta a pápa.

Ferenc pápa első húsvét vasárnapját a Szent Péter tértől a majdnem az Angyalvárig álló hatalmas tömeg követte.

A szentmise és a beszéd között a pápa nyitott autóval körbejárta a teret, ahol többek között egy beteg kisfiút vett kézbe. Egy argentin hívő a Buenos Aires-i San Lorenzo labdarúgócsapat mezét adta neki.

Korábban:

A hívőkkel teljesen megtelt Szent Péter téren pontifikálta Ferenc pápa a húsvétvasárnapi szentmisét.

Az új pápa első húsvétvasárnapi miséje előtt már órákkal elözönlötte a tömeg a teret és a Vatikán környékét is. A vatikáni szóvivő közel 250 ezer emberről beszélt az újságíróknak.

Az egyházfő a szombati virrasztás után személyesen mutatta be az ünnepi misét is.

Ferenc pápa és a bíborosok a bazilikából vonultak ki a térre. A pápa egyszerű fehér ruhát viselt és nem mondott homíliát. A mise után pedig egy nyitott autóban körbejárta a teret.

A Szent Péter-bazilika előtt felállított szabadtéri oltárt és az egész teret mediterrán virágok és növények díszítették.

A pápa délben a bazilika lodzsájáról beszédet mond és Urbi et Orbi áldását adja. A Vatikán közlése szerint elődeihez hasonlóan a világ népeit is üdvözli, de rövidebb formában.

Ferenc pápa húsvétvasárnapi Twitter-üzenete
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézigránát robbant egy oroszországi kávéházban

Egy kávéházi vitát követően kézigránát robbant vasárnap az oroszországi Irkutszk területen, ketten… Tovább olvasom