Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Hivatalos: Andrzej Duda győzött a lengyel elnökválasztáson

Andrzej Duda, a legerősebb ellenzéki párt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az országos választási bizottság (PKW) által hétfőn este közölt hivatalos eredmény szerint.

Andrzej Duda a szavazatok 51,55 százalékával győzött az elnökválasztás második fordulójában. A másik jelölt, a kormányzó Polgári Platform (PO) támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski a voksok 48,45 százalékát kapta.

A részvételi arány 55,34 százalékos volt.

A szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérés (exit poll) 52-48 százalékos arányban vetített előre Duda győzelmét.

Andrzej Duda augusztus 6-án lép államfői hivatalába.

Budapesti nagykövet: a lengyelek változást akarnak

A lengyelek változást akarnak - mondta Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete az M1 aktuális csatornán hétfőn annak kapcsán, hogy az ellenzéki Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztást.

Bár vannak az európai átlag feletti lengyel sikerek, de vannak problémák is, alacsony bérek, munkanélküliség, ezért a választók nem annyira folyamatosságra szavaztak, mint inkább az új impulzusra - mondta Roman Kowalski.

Ez részben nemzedéki kérdés, a többség a fiatalabb jelöltet választotta, aki a mai problémákra érzékenyebb lehet - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva a nagykövet elmondta, hogy a lengyel belpolitika radikalizálódását nem tartja reális veszélynek, Lengyelországban nincs jelentős támogatottsága a szélsőséges erőknek.

Roman Kowalski elmondta, miután a lengyel elnököt az állampolgárok közvetlenül választják, jelentős hatalma van, például megvétózhat törvényeket és közvetlenül felügyeli a biztonságpolitikát, a hadsereget.

"Sajnos ezek most fontos témák Európában és azon kívül is" - fűzte hozzá.

A lengyel nagykövet szerint azonban ezen a területen nem várható nagy változás. Az új elnök is támogatja a lengyel-amerikai együttműködést és Ukrajna kapcsán is hasonló az álláspontja, mint elődjéé.

Nagyobb változások inkább szociális és gazdasági téren várhatók, különösen az uniós együttműködéssel összefüggésben - mondta Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete az M1 aktuális csatornán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mintegy 70 millió eurós nyereséget ért el a vatikáni bank

Jelentős haszonnal, 69,3 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi évet az IOR vatikáni bank - hozta… Tovább olvasom