Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Hat fiatalkorú lányt erőszakolt meg egy amis férfi

Legkevesebb hat fiatalkorú lány megerőszakolása miatt állítanak bíróság elé egy amis férfit.
A bűnügy Amerika-szerte feltűnést keltett, mert ritkaságszámba megy, hogy a világ és a műszaki haladás elől elzárkózó szekta egy tagja ellen hatósági eljárást indítanak. A 26 éves Chester Mastot azzal vádolják, hogy Wisconsin és Missouri állam területén legkevesebb hat, 5 és 15 év közötti lányt erőszakolt meg. A gyanú szerint lehetnek olyan áldozatok is, akik eddig nem tettek feljelentést. A megrontottak között volt olyan is, aki nem tartozik a szektához. Az ügy kivételes lehetőséget adott a sajtónak, hogy betekintsen a villanyt nem használó, lovasbricskával közlekedő, szigorú vallási előírások szerint élő keresztény szekta belső életébe. A The New York Times például leírja: hat évvel ezelőtt Chest annak ígéretével rontotta meg saját, 13 éves unokahúgát, hogy meggyógyítja a hasfájását. "Elmondta, hogy rajta feküdt Chesteren annak hálószobájában, aki végül beléhatolt" - közölte James Small, a wisconsini Waushara megyei seriffhivatal nyomozója. A tettes életének nagy részét a Missouri állambeli Pike megye archaikus németet beszélő amis közösségében élte le. A ma 70 családból álló, a szektán belül is konzervatívabb ághoz tartozó közösség a 40-es években telepedett meg a környéken. A csoport három kongregációra oszlik, amelyek mindegyike élén egy-egy "püspök" áll. Ez az egyházi méltóság amis szóhasználat szerint általában vallási képzettséggel nem rendelkező, világi személyt takar. Mastot a közösségben mindig is elkényeztetett és fegyelmezetlen gyereknek tartották. Ennek okát abban látták, hogy a fiút 5 napos korában örökbe fogadták. "Úgy éreztem hogy sohasem tért meg és nem született újra" - nyilatkozta az amerikai lapnak David Eicher, a közösség egyik tagja. A fiú emellett az örökbefogadó szülei által széltől is védett, egyke gyerekként nem nevelkedett és nem szokott hozzá a hasonló korúak közösségéhez, mint az általában csoportban nevelt amis gyerekek. Donald B. Kraybill, a Pennsylvania állambeli Elisabethtowni Főiskola professzora szerint az amis közösségek gyakran nincsenek tudatában annak, hogy a deviáns magatartásnak pszichológiai és nem hitbéli természetű okai vannak. "A szexuális- vagy alkoholfüggőséget néha összetévsztik a hitbéli vagy erkölcsi gyengeséggel. Úgy gondolják, hogy ha egy személy bevallja bűneit, akkor visszatérhet az egyházba, együtt imádkoznak és majd minden rendbe jön." Mastot három alkalommal közösítette ki a szektája. Először 2004-ben, az unokahúga megerőszakolása után, majd 2009-ben két alkalommal is. A közösség csak harmadszorra, és késhegyre menő belső vita után döntött úgy, hogy a világi hatóságokhoz fordul. Az amisok a kiközösítettség ellenére is rendszeresen látogatják börtönében a nyáj fekete bárányát. Úgy gondolják, hogy ha letölti a szabadságvesztését a rá előbb Missouriban, majd Wisconsinban váró ítélet után, Mastnak vissza kell térnie az övéi közé. "Azt mondanám, a közösség tagjainak 95 százaléka úgy gondolja, hogy közöttünk van a helye" - mondta a The New York Timesnak Noah Schwartz, a sorozatos pedofil erőszaktevő amis nagybátyja. Chester Mast ügyének első tárgyalását december 15-re tűzték ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy teherszállító repülőgép Dubajban

Lezuhant egy amerikai teherszállító repülőgép péntek este Dubajban, az Egyesült Arab Emírségek nagy… Tovább olvasom