Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Hasmenésjárvány: 20 éves lány az áldozatok között - égetik az uborkát

A hatóságok szerint a fertőzés elérte tetőpontját, ugyanakkor csütörtökön délután két újabb halálesetről érkezett hír.
Hivatalos adatok szerint már harminc halálos áldozatot követelt a németországi hasmenésjárvány. A megbetegedettek közül több mint hétszázan vannak életveszélyben. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.

A hatóságok mindennek ellenére azt állítják, hogy a különleges kólibaktérium okozta fertőzés elérte tetőpontját, az elmúlt 24 órában ugyanis kevesebb új megbetegedés történt.

Ugyanakkor továbbra is maximális elővigyázatosságra intettek, hangsúlyozva, hogy továbbra sem ajánlatos a járvány terjedéséért gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta, valamint a növényi csíra fogyasztása.

Szlovákiában is felbukkant a kólibaktérium

Csütörtökön egy eperjesi férfiban mutatták ki a kólibaktériumot, de a szlovák egészségügyi miniszter szerint nem a német vírustörzset.

Miután a férfinak egyre rosszabbodott az állapota, Eperjesről a kassai egyetemi kórházba szállították. Szerda este a vizsgálatok már a vérében is kimutatták a veszélyes kórokozót. Problémák vannak a fiatalember veseműködésével, sérült a vérképe, a bőrén pedig apró vérzések jelentek meg - közölte a kassai egyetemi kórház szóvivője az MTI Hírcentrum stábjával. Mint mondta: még vizsgálják, hogy a kólibaktérium melyik törzse jelent meg a betegnél, erről holnapra ígért eredményt. Ugyanakkor a szlovák egészségügyi miniszter azt jelentette be, hogy nem a németországi vírustörzs jelent meg. Azt már tudni lehet, hogy a férfi nem is járt Németországban.

Egy franciaországi beteg esetében szerdán szintén megerősítették, hogy kólibaktérium okozta hasmenésben szenved, egy további személy pedig fertőzésgyanús. Utóbbi esetében azonban szintén nem volt bizonyított, hogy valóban a hasmenésjárvány tüneteit produkálja.

Még mindig nem tudni, mi okozza a járványt

A német szövetségi kormány, valamint a tartományok illetékes miniszterei szerdán válságtanácskozást tartottak. Azon részt vettek az illetékes intézetek, mindenekelőtt a Robert Koch országos járványügyi intézet vezetői, és jelen volt John Dalli, az Európai Unió egészségügyi biztosa is.

A tanácskozás résztvevői elismerték, hogy a fertőzés terjedésével kapcsolatban nem sikerült semmi konkrétumot kideríteni. A spanyol uborka után a növényi csíráról is csaknem teljes mértékben bebizonyosodott, hogy nem fertőzött EHEC-bélbaktériummal, így nagy valószínűség szerint nem felelős a járvány terjedéséért. Ennek ellenére Ilse Aigner mezőgazdasági miniszter ismét arra szólította fel a lakosságot, hogy az észak-németországi uborka, a paradicsom és a saláta mellett a növényi csírák fogyasztását is mellőzze.

Az ellenzéki pártok, mindenekelőtt a Zöldek és a szociáldemokraták ugyanakkor ismét elmarasztalták a hatóságokat, késlekedéssel, helytelen információs politikával és a hatáskörök tisztázatlanságával vádolva őket.

Az illetékesek tovább folytatják a kutatást annak felderítésére, hogy miként terjed a különleges mutációjú és rendkívül agresszívnak tartott bélbaktérium.

Az előző nap egy magdeburgi szeméttárolóban felfedezetett, EHEC-baktériummal fertőzött uborkamaradék a jelek szerint nem vitte előre a nyomozást.

A hatóságok csütörtökön egy újabb "szálba" kapaszkodtak. Ezúttal azt derítették ki, hogy egy göttingeni családi ünnepség mintegy 70 résztvevője közül legkevesebb öten betegedtek meg a fertőzésben. Az ünnepi menüt Kasselből rendelték, úgyhogy az illetékesek most Kasselben kutatnak.

Mindennek nyomán tovább erősödtek azok a nézetek, amelyek szerint a hatóságok hiába nyomoznak. Ez egyébként nem először fordulna elő, a korábbi, de kevésbé súlyos németországi EHEC-járványok többségének forrását sem sikerült felderíteni. Ennek oka a többi között az volt, hogy a gyanúsnak tartott élelmiszert a megbetegedések, valamint a vizsgálatok idejére már maradéktalanul elfogyasztották.

Teljes cikk itt>>

Olvasóink írták

  • 10. janika 2011. június 10. 19:28
    „No és mi van, ha a titkos vegyi fegyver van próba üzemelésben?”
  • 9. Yoav-Ben-Meir 2011. június 10. 15:19
    „Most NEM megsertodni!!!!!!
    de ez ugrott be!!
    -"..........Pedig meg nincs is "Uborka szezon"!!".........”
  • 8. akela4 2011. június 10. 14:47
    „Az a féktelen kapzsiság az oka szerintem mindennek, mert a többnapos dögöket is elszállítják és nem a dögkútba, hanem a gyűjtőkocsi a állati fehérje feldolgozó üzemekbe viszi, ahol aztán a tápokba köt ki végül és megetetik újra az állatokkal, amiből sajnos emberek is fogyasztanak később!

    Sőt még újabban a szennyvíztisztítók iszapját, amiben mindenféle fertőzést terjesztő adva van, egyenesen a termőföldekre szórják!
    Elképesztő felelőtlenségnek tartom mind a kettőt!”
  • 7. janika 2011. június 10. 14:38
    „Égették már a szárnyasokat is a reteszelt "madárinfluenza miatt"! Ásatták már el vagonszám a burgonyát is! Az eszetlen túlteremést valamivel palástolni kell! Hát még a hozzá nemértést! A sajtó a média meg azt ír, terjeszt, amit parancsolnak nekik. Kinek a kezében van a média?”
  • 6. bojtár 2011. június 10. 12:18
    „4. Hans49 2011.06.10. 11:04
    úgy hívják cionista gazdaság”
  • 5. Madarász 2011. június 10. 11:04
    „E-coli baktérium minden élőlényben van, csak nem mindegy, hogy melyik törzse.
    Ha valaki az általános szabályokat betartja, állat simogatás, gondozás után nem nyúl a szájához, arcához, kezet mos, evés előtt kezet mos, a zöldséget, gyümölcsöt alaposan megmossa, nem lehet probléma.”
  • 4. Hans49 2011. június 10. 11:04
    „Nem értem, hogy milyen gazdasági indok teszi szükségessé, hogy mezőgazdasági termékeket importáljunk, miközben a magyar termelő tönkre megy ! A politikai elit érdeke, vagy az EU irja elő ? Hol van a korábban hangoztatott tagállami függetlenség ?? Kellett nekünk Eu. Rosszabb mint a KGST volt. Akkor legalább a magyar mezőgazdaságot ily módon a fogyasztőkat nem írtották....”
  • 3. gmentes 2011. június 10. 10:09
    „Úgy csinálnak mintha ilyen probléma még nem lett volna. Köszönjük globalizáció!!!! Az eszetlen áru kivitelek és behozatalok az egész világon csak mégdúrvább problémákat fognak okozni. Más éghajlaton, területen stb. élő emberek szervezete más és más módon reagálnak a különböző fertőzésekre, betegségekre. De lehetne sorolni a behurcolt kártevő rovarokat stb.
    Kezd ez is az influenza járványra hasonlítani. A média kiabál minden félét. Az első sorban mindig az szerepel hányan haltak meg, fiatal, idős, netán gyerek! A tényekről meg semmi. A lobbi persze beindul. Kártérítések sora következik, amit természetesen az UNIÓS pógárok fognak megfizetni. Éljen! Csak nehogy valaki piacra dobjon egy védőoltást! :)
    Megjelent Szlovákiában és Franciaországban is. Nahát!!! Szerintem nem olyan ritka betegség ez! Ha jól tudom a kólibaktériumot pl. kutyától is el lehet kapni, mert közszeretettel nyaldossák a saját és más ebek székletét, majd megnyalja a gazdi kezét vagy valami mást és ha minden klappol kész is a baj!
    Erről ennyit!!!!!”
  • 2. mecsoka 2011. június 10. 09:30
    „Húúú de veszélyesen élek, a héten többször is ettem uborkát és paradicsomot... ajjj mi lesz most?”
  • 1. bugyortudor 2011. június 10. 07:48
    „A baktérium is vírustörzs? Nem értem, bár nem vagyok szakember, akár még az is lehet.
    B.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Járvány - A britek nem utaznak a hamburgi evezős Világkupára

A németországi hasmenésjárvány miatt a brit evezős válogatott lemondta a részvételt a június… Tovább olvasom