Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Három millió dolláros korrupciós botrány az ENSZ-ben

Az ENSZ Meteorológiai Világszervezet (WMO) korábbi vezetése több mint millió dollárt költött a tagországok szavazatainak megvásárlására a szakosított szervezet mostani főtitkárának megválasztásakor – derült ki egy most nyilvánosságra került dokumentumból.
A négy évvel ezelőtti, hárommillió dolláros összegű hűtlen kezelésről azután szerzett tudomást a közvélemény, miután a sajtó kezébe jutott egy bizalmasnak minősített könyvvizsgálói jelentés a WMO pénzügyeiről.

A világ időjárásával és a klímaváltozással kapcsolatos ENSZ-kutatásokat irányító genfi székhelyű szervezet főtitkára, a francia Michel Jarraud megválasztását állítólag a tagországok kormányzati képviselőinek megkenésével segítette elő az előző főtitkár, a nigériai Godwin Obasi - jelentette a newsmax hírportál vasárnap.

Jarraud, aki előzőleg nyolc évig volt Obasi helyettese, a hét végén párizsi nyilatkozatában leszögezte: ő semmilyen visszaélést nem követett el, nem tett kísérletet a választás befolyásolására. Mint írta, nem tudott a visszaélésről, amelyet, ha tudomást szerez róla, azonnal kivizsgáltat.

Elemzők szerint Obasi azért biztosítsa a háttérben Jarraud megválasztását, mert benne látott reményt örökségének folytatására. A titkos kifizetésekről szóló könyvvizsgálói jelentést egy független szakértő, a portugál Maria Veiga készítette, akit a WMO kért fel erre az állítólagos pénzügyi szabálytalanságok feltárására. Veigát három évvel azután, hogy jelentést terjesztett elő az ügyben, elbocsátották a szervezettől "súlyos visszaélés" miatt.

Veiga viszont azt mondja: megakadályozták a vizsgálat befejezésében, ráadásul fenyegető telefonokat kapott és pert helyeztek kilátásba ellene. A WMO-nál akkor rendelték el a könyvvizsgálatot, amikor a szervezet a pénzügyi szabálytalanságok ügyét átadta a svájci hatóságoknak 2003-ban. A jelentés szerint a pénz nagy részéből mintegy 50 tagállam képviselőjének szavazatát "vásárolták meg" a 2003 májusi főtitkárválasztásra.

Utazásokat, szállást és "zsebpénzt" fizettek kormányzati tisztviselőknek, akik hallgatólagosan vállalták, hogy ezért cserébe a WMO bizonyos titkársági tisztviselőinek útmutatása szerint fognak voksolni. A portugál könyvvizsgáló szerint az ügyben a WMO tucatnyi vezető tisztviselője érintett. A svájci hatóságok eddig nem tudtak nyomozni a magas rangú diplomaták körében, mivel Michel Jarraud főtitkár nem volt hajlandó feloldani a mentességüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elraboltak és kivégeztek négy amerikai katonát Irakban

Elrabolták és kivégezték azt a négy amerikai katonát Irakban, akik egy, még a múlt héten történt… Tovább olvasom