Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Halálra taposták társaikat a kollégiumban

Az ajtónyitáskor az egyetlen szűk kijáraton át kiözönlő több száz gyerek négy társukat halálra taposta egy kínai kollégiumban.
Iskolakezdés előtt nem engedték ki időben kollégiumukból egy közép-kínai általános iskola diákjait, s végül az ajtónyitáskor az egyetlen szűk kijáraton át kiözönlő több száz gyerek négy társukat halálra taposta, 11-en megsérültek, közülük hárman súlyosan - jelentette a kínai sajtó szerdán.

A Laohokou városban történt tragédia okaként kötelességmulasztást állapítottak meg a helyi hatóságok és nyolc felelős vezetőt, köztük a városi oktatási hivatal vezetőjét, azonnal leváltottak. Az iskolaigazgató ügyében a vizsgálat még folyamatban van.

A négyszintes épületben több mint ötszáz gyerek lakik.

2009 decemberében, szintén Hunan tartományban egy magániskolában nyolc 11 és 14 év közötti gyerek meghalt, mert a tanítás végeztével a lépcsőn lefelé igyekvő tömegben valaki megbotlott, majd egymást elsodorva mások is elestek.

Az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület Akszu városában 2010 novemberében több mint negyven gyerek sérült meg, heten súlyosan, mert oktatás után a szűk lépcsőlejárón többen elestek és a gyerekek egymást taposták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikkasztásért életfogytiglan a politikusoknak

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek szerdán három görög városvezetőt, mert 1999 és 2008 között… Tovább olvasom