Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Halálos áldozatai is vannak a perui földrengésnek

Legalább két ember meghalt és hatvanöten megsérültek vasárnap Peru déli részén egy nagy erejű, 7,3-es erősségű földrengés következtében.
A földmozgást magyar idő szerint vasárnap délelőtt Peru partjaitól nem messze észlelték. Az Amerikai Földtani Intézet azt írta: a földmozgás fészke mintegy 12 kilométer mélyen volt, epicentruma pedig Acarí településtől 42 kilométerre dél-délkeleti irányban.

A chilei katasztrófavédelem igazgatója elmondta, hogy két halálos áldozatról tudnak a Peru déli részén fekvő Arequipa térségében.

A perui egészségügyi miniszter arról adott hírt, hogy 17 embert eltűntként tartanak nyilván, miután Chala város közelében beomlott egy - nem hivatalosan működő - bánya a földrengés következtében. 

Számos településen megszakadt az áramszolgáltatás, több helyen megrongálódtak az utak és összedőltek a vályogházak - közölte Yamila Osorio, Arequipa kormányzója.

A Csendes-óceáni Cunamiriasztó Központ első tájékoztatása szerint az epicentrum 300 kilométeres körzetében, Peru és Chile partjainál fennállt a szökőár kialakulásának veszélye. Később viszont tudatták, hogy sehol nem észleltek cunamit, és a fenyegetés megszűnt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ferenc pápa: jogos a migránsokkal szembeni félelem, de ez ne vezessen elutasításhoz

Ferenc pápa a migránsok és menekültek világnapján beszélt a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott vasárnapi misén. Tovább olvasom