Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Haitin több tucatnyi halálos áldozata van egy hasmenéses járványnak

A haiti egészségügyi hatóságok csütörtöki jelentése szerint a kolera egyik válfaja vezetett annak a csaknem nyolcvan embernek a halálához.


A haiti egészségügyi hatóságok csütörtöki jelentése szerint a kolera egyik válfaja vezetett annak a csaknem nyolcvan embernek a halálához, akik hasmenés tünetével betegedtek meg az utóbbi napokban az ország északi és keleti részén.

A járvány az északi Artibonite tartomány egyik körzetében és a keleti országrészben lévő Mirbalais településen ütötte fel a fejét: a több tucat halott között gyermekek is vannak, s a fertőzöttek száma meghaladja a kétszázat. Az érintett körzetek lakosságát a személyi higiéniás előírások fokozottabb betartására szólították fel, s szerdán megkezdődtek a vizsgálatok a gyors lefolyású (24-48 óra) kór pontos meghatározására.

Az első eredmények szerint a kolera egyik fajtája okozta a megbetegedéseket. Az egészségügyi miniszter sürgős kormányülést kezdeményezett.

A kolera sújtotta körzeteket nem érintette az a 7-es erősségű földrengés, amely január 12-én pusztított a karibi országban, s csaknem kétszázezer ember halálát okozta. Az egészségügyiek az ivóvíz rossz minőségét hozták összefüggésbe a járvány kitörésével.

Eddig 31 ember halt meg Saint-Marc-ban, 26 Drouinben, 18 Vérette-ben és 3 Mirebalais-ben.

Olvasóink írták

  • 1. meir 2010. október 22. 20:40
    „az nem hasmeneses jarvany!!
    az a Kolrea!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Malájziában meggyilkolták az elmaradt Part Fesztivál ügyvezetőjét?

Több online portál is megkapta azt a hírt, amely szerint Malájziában egy lövöldözés során meggyilkoltak egy magyar férfit. Tovább olvasom