Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Gyengüléssel nyitott a New York-i tőzsde

Csökkenéssel indult a kereskedés pénteken a New York- i értéktőzsdén. Főként a pénzügyi szektor részvényei gyengültek, a JP Morgan csalódást keltő negyedéves jelentése miatt.
A második számú amerikai bank a tavalyi utolsó negyedévben a várakozásoktól elmaradó eredményről számolt be, a bevétele például 25,2 milliárd dollár volt, ami bő másfél milliárddal kevesebb az elemzői előrejelzések 26,8 milliárd dolláros átlagánál. Tovább rontotta a befektetők kedvét, hogy a Reuters hírügynökség és a Michigan állami egyetem közös felmérése szerint az amerikai fogyasztói hangulat január első felében a vártnál kevésbé javult.

A Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,61 százalékkal 10.645,70 pontra gyengült nyitáskor. Az SÚP 500-as mutató értéke 0,67 százalékkal 1.140,80 pontra esett, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,59 százalékkal 2.302,97 pontra gyengült. A kereskedés első kilencven percében a veszteségek növekedtek.

A DJIA másfél óra alatt 0,82 százalékot vesztett csütörtöki záró értékéhez képest, míg az SÚP 0,86 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,93 százalékkal esett. Csütörtökön a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,28 százalékkal 10.710,70 pontra növekedett. Az SÚP 500-as mutató 0,24 százalékkal 1.148,45 pontra tornászta fel magát. A Nasdaq Composite 0,38 százalékkal 2.316,74 pontra erősödött.

Pénteken a New York-i tőzsdenyitás után is folytatódott a kőolaj árának ötödik napja tartó csökkenése. Az árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára februári szállításra 78 centtel 78,61 dollárra esett.

Londonban az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára februári szállításra 92 centtel, azaz 0,63 százalékkal 77,65 dollárra csökkent. Elemzők szerint az árakat aktuálisan a kemény hideg keresletcsökkentő hatású enyhülése, a dollár erősödése és a tetemes tartalékokról szóló friss készletadatok kombinációja nyomja lefelé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ukrajnában befejeződik a választási kampány

Ukrajnában pénteken befejeződik a hivatalos három hónapos elnökválasztási kampány. Tovább olvasom