Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Gyász: elhunyt Fast Eddie Clark, a Motörhead egykori gitárosa

A heavy metál zenekar klasszikus felállásából, amely az első öt lemezt készítette, ő halt meg utoljára.
Meghalt Fast Eddie Clarke, a Motörhead egykori gitárosa. A zenész 67 éves korában szerdán Londonban hunyt el; halálával a Motörhead klasszikus felállásából immár senki sincs életben.

Az Edward Allan Clarke néven anyakönyvezett zenész haláláról a Motörhead közösségi oldala adott hírt csütörtökön. A heavy metál zenekar klasszikus felállásából, amely az első öt lemezt készítette, ő halt meg utoljára. 2015-ben hunyt el az énekes-basszusgitáros, Lemmy Kilmister és Philthy Animal Taylor dobos.
    
Eddie Clarke a hetvenes évek első felében Curtis Knight blues zenekarában játszott, amellyel két albumot is készített. A The Independent című brit napilap online kiadásában felidézte, hogy a hetvenes évek közepén találkozott Lemmy Kilmisterrel, majd 1976-ban csatlakozott a Motörheadhez. A legendás trió egészen 1982-ig zenélt együtt, ezalatt öt stúdiólemezt készített. A Motörhead című debütalbum 1977-ben, az Overkill és a Bomber 1979-ben, az Ace of Spades 1980-ban, az Iron Fist 1982-ben jelent meg.
    
Fast Eddie Clarke 1982-ben a Motörhead amerikai turnéján lépett ki a zenekarból, miután a hírek szerint elégedetlen volt az Iron Fist című albummal. Távozása után megalakította a Fastway elnevezésű együttest, amelyben az UFO korábbi basszusgitárosával, Pete Way-jel zenélt együtt. A Fastway összesen hét stúdiólemezt jelentetett meg, az utolsót 2011-ben, Dog Eat Dog címmel. 2014-ben blues szólóalbummal jelentkezett. Abban az évben Lemmy-vel és a Motörheaddel is újra fellépett egy birminghami koncerten, amelyen az Ace of Spades című dalt adták elő közösen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

New York is perli az olajvállalatokat a klímaváltozás költségeiért

New York is csatlakozott azon amerikai városokhoz, amelyek keresetet indítottak a nagy kőolajipari… Tovább olvasom