Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

˝Gulyáspopulizmus˝ - Kopits György cikke a WSJE-ben

˝Gulyáspopulizmus˝ címmel írt cikket Kopits György, a Költségvetési Tanács volt elnöke a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadásának pénteki számában.

Kopits történelmi visszatekintésében emlékeztetett arra, hogy az 1956-os forradalom elfojtása után a Kádár-rendszer társadalmi jóléti juttatásokkal igyekezett növelni saját legitimitását, és külföldi hitelek felvételével próbálta javítani a totalitárius rezsim arcát.

A vasfüggöny lehullása után az első szabadon választott kormányt a szocialista párt felemelkedése követte, és az új politikai elit egésze gyorsan megtanulta, hogy a választásokat azzal lehet megnyerni, ha fenntartják a kormánytól érkező juttatásoktól függés állapotát. Az egyetlen jelentős megkülönböztető jegy Kopits szerint a két politikai tábor között az volt, hogy míg a baloldal a szocialista nosztalgiára épített, a jobboldal azokat vonzotta, akiknek évtizedeken át el kellett nyomniuk nemzeti törekvéseiket. Mindkét fél művészi szintre fejlesztette azonban a politikai kliensrendszert - tette hozzá a szerző.

"Ahogy a kormányok követték egymást, versengtek a jóléti juttatások növelésében" - olvasható a cikkben.

Kopits szerint "Magyarország gulyáspopulizmusa Gyurcsány Ferenc szocialista kormánya alatt érte el a csúcspontját", és a költekezés rekord deficithez vezetett.

A szerző szerint Orbán Viktor "továbbra is a múlt csapdájában van. (Kormányzásának) első kilenc hónapja alatt nem hozott egyetlen olyan intézkedést sem, amely kiigazítaná Magyarország jelentős méretű strukturális költségvetési deficitjét". Kopits a nyugdíjalapok államosításáról úgy vélekedik, hogy az rövid távon tüneti kezelést jelenthet, ám hosszú távon csak ront a helyzeten, hiszen magas nyugdíjak kifizetésére való kötelezettségvállalást tartalmaz.

A cikkíró kitért arra, hogy az adóssággondot a társadalom gyors elöregedése is súlyosbítja.
Kopits úgy látja, hogy a megoldást a szerkezeti reformok jelenthetik, amelyek helyreállíthatják az ország adósságstabilitását. Olyan deficitcsökkentő lépéseket szorgalmazott, amelyek "munkára, megtakarításra és befektetésre ösztönöznek". Szerinte az intézkedéseknek érinteniük kell a jóléti juttatásokat és a nyugdíj-igényjogosultságot.

Az elmúlt hetekben - állapította meg Kopits - Orbán kifejezésre juttatta, hogy bizonyos mértékig tudatosította magában a változás szükségességét.

"Retorikai képességei, szellemi kapacitása alapján és a kétharmados kormányzati többség birtokában a miniszterelnöknek a kezében vannak az eszközök ahhoz, hogy szakítson a gulyáspopulizmussal" - írta a WSJE szerzője.

A cikk végén emlékeztetett arra, hogy 1989-ben Orbán Viktor a Hősök terén félelmet nem ismerve követelte a szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonását.

"Ha most a reformok keresztülvitele érdekében csak a töredékét felmutatná a bátorságnak, amit 22 évvel ezelőtt mutatott, akkor Magyarország gazdasági jövője biztosított lenne" - zárta írását Kopits György.

Olvasóink írták

  • 1. Pofátlan 2011. február 26. 10:11
    „A jóléti juttatások növelését a nép nemigen érezte, de a Kopits félék meggazdagodtak a nép, az ország kárára. A Költségvetési Tanács elnökeként közreműködött a jelenlegi helyzetért.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már 113 halott Új-Zélandon a földrengés után

Száztizenháromra emelkedett az Új-Zélandot három napja megrázó, nagy erejű földrengés halálos… Tovább olvasom