Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Guantánamóból Salvadorba költöztettek kínai ujgurokat, Peking tiltakozik

Közel tízéves raboskodás után a guantánamói börtönből San Salvadorba küldtek két ujgur nemzetiségű kínait, akik ellen az amerikai hatóságok nem emeltek vádat. Peking csütörtökön elítélte a lépést, tiltakozott Washingtonnál és San Salvadort arra kérte, ne fogadja be őket.
Az amerikai védelmi minisztérium múlt heti közlése szerint az afganisztáni hegyekben 19 társukkal együtt elfogott, terrorizmussal gyanúsított két férfiról bebizonyosodott, hogy ártatlanok. Az őket befogadó közép-amerikai ország a Kínai Népköztársaság helyett Tajvannal tart fenn diplomáciai kapcsolatot.

Peking az ügyben hivatalosan tiltakozott az Egyesült Államoknál, Salvadort pedig arra kérte, hogy tegyen eleget "nemzetközi kötelezettségének", ismerje el az illetők veszélyességét és utasítsa vissza befogadásukat.

Washington az ártatlannak bizonyult ujgur rabok esetében már többször elutasította Peking követelését kiadatásukra. Ennek indoka, hogy vélhetően "üldözésnek" lennének kitéve.

A kínai külügyi szóvivő, Liu Vej-min (Liu Weimin) közölte, az elfogottak a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM) tagjai, s a szervezetet mind az ENSZ, mind az Egyesült Államok a terrorszervezetek listáján szerepelteti. A vonatkozó ENSZ-határozatok szerint az ilyen szervezetek tagjainak az ENSZ-tagországok nem nyújthatnak menedéket.

Guantánamón 2002 óta tartottak fogva 22 ujgur nemzetiségű férfit, akiknek egy része bevallotta, hogy az ETIM keretében kaptak kiképzést az AK-47-es gépkarabély használatára, illetve egyikük pisztolyhasználatra. Kihallgatásuk során azonban bebizonyosodott, hogy egyikük sem tekintett ellenségként az Egyesült Államokra.

A kubai területen lévő amerikai haditengerészeti bázison kialakított fogolytáborban a közelmúltig már csak öten maradtak. Sajtóértesülések szerint a befogadásra várók korábban az Egyesült Államok hatóságainál kérvényezték letelepedésüket, de kérelmüket elutasították. Úgy tudni, egy részük Albániába, többen a szintén Tajvant elismerő Palau-szigetekre, míg mások Bermudára kerültek. Mára a számuk háromra csökkent.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kim Dzsong Un fotóját égették egy szöuli tüntetésen

Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezető gúnyfiguráját gyújották fel a tüntetők Szöulban. Tovább olvasom