Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 20°C Még több cikk.

Grazi ámokfutó - Az ügyvéd szerint sem vallási, sem politikai ok nem állt a háttérben

Sem vallási, sem politikai ok nem állt a két héttel ezelőtti grazi ámokfutás hátterében - jelentette ki az elkövető osztrák védőügyvédje szerdán, miután első alkalommal találkozott védencével.
Június 20-án, szombaton egy 26 éves boszniai származású férfi terepjárójával száguldozott és a járókelők közé hajtott Graz belvárosában. Ámokfutása három halálos áldozatot követelt, a sérültek száma pedig meghaladta a harmincat. Az eset után rögtön kizárták, hogy a férfi tettének vallási okai lennének. Tanúvallomások alapján azonban elkezdték vizsgálni ezt a lehetséges indítékot és az elkövető iszlám tanokkal való kapcsolatát is. A helyi hatóságok szerint a férfi ugyan közel állt az iszlámhoz, de nem volt különösebben vallásos.

Az ügyvéd, Liane Hirschbrich egyeztetett a férfi szüleivel is, akik fiúkat gondoskodó apaként jellemezték. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a 26 éves elkövető különlegesen védett cellában van, mivel attól tartanak, hogy kárt tesz magában. A követező napokban pszichiáter vizsgálja meg a férfi elmeállapotát. "Tudom, hogy az emberek magyarázatot akarnak, azonban a védencem arra kért, hogy a vizsgálati eredményeket ne a nyilvánosság előtt vitassuk meg" - mondta az ügyvéd.

A férfi felesége a hét elején beszélt az osztrák közszolgálati tévének (ORF) arról, hogy férje még a terhessége alatt is bántalmazta őt, elvette az útlevelét, lelki és fizikai erőszakot is alkalmazott. A nő elmondása szerint a férfi szülei is fenyegették őt, ezért az elkövető szüleinek kihallgatásáról döntöttek, akik viszont tagadták a vádakat.

Graz városában eközben elkezdték árusítani azokat a karkötőket, amelyek eladásából származó bevételek teljes egészében az ámokfutás áldozatainak családjait segíti. A karkötők öt euróba kerülnek, eddig húszezret gyártottak le belőlük. Az előállítási költséget híres művészek, énekesek állták.

Vasárnap istentiszteletet és gyászmenetet tartottak a grazi ámokfutó halálos áldozataira emlékezve, az osztrák város főterén 12 ezren emlékezett az áldozatokra.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megegyeznének a hitelezőkkel a görögök

A tervezett népszavazás nem felel meg az ET normáinak, de Ciprasz fenntartja, hogy megkérdezze a görögöket a hitelezők javaslatairól. Tovább olvasom