Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Görögországban 15 százalékkal csökkent a bérköltség

Görögországban 15 százalékkal csökkentek a bérköltségek az állami vállalatoknál az év első kilenc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé szerdán a pénzügyminisztérium.

A görög kormány egyebek mellett azt vállalta a 110 milliárd eurós nemzetközi támogatási csomagért cserébe, hogy gyökeres átalakítást hajt végre az erősen veszteséges állami vállalatoknál, privatizál, csökkenti a béreket, illetve az egyéb juttatásokat és prémiumokat.

Az idén szeptember végéig 143 millió euróval 812 millió euróra csökkentek a bérköltségek az 52 legfontosabb állami vállalatnál a tavaly első kilenc hónaphoz képest. A minisztérium számításai szerint az év egészében a megtakarítás elérheti a 220 millió eurót. Októberben a pénzügyminisztérium arról számolt be, hogy a 11 leginkább eladósodott vállalat vesztesége 1,7 milliárd eurót tett ki tavaly: miközben az összesített bevételek 1,5 milliárd eurót értek el, a bérköltségek 1,2 milliárd euróra rúgtak. Az állami vállalatoknál dolgozók átlagos jövedelme éves szinten meghaladja a 40 ezer eurót, ami majdnem kétszerese annak, amit a magánszférában foglalkoztatottak keresnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dániában terrorakcióra készülő személyeket fogtak el

Dániában őrizetbe vettek négy személyt, akik gyaníthatóan merényletet akartak elkövetni egy újság… Tovább olvasom